TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „Az első nagy csalás” c. fejezet, 457-472. o.

Akit elaltattak már műtét előtt, kaphatott némi fogalmat arról, hogy milyen lehet a halottaknak, viszont az ember agya még altatásban is működik. Képzeljük el a halált, amikor teljesen leáll az agytevékenység, minden! Abban a pillanatban lecsukódik a szemük, és vagy Jézus második adventje, vagy pedig a millennium utáni visszatérése lesz a következő, amiről majd tudomásuk lesz (lásd Jel 20:7-15). Egészen addig nyugszik minden halott, igazak és gonoszok egyaránt, és ez az idő, amit az élők nagyon hosszúnak tartanak, a halottaknak egy szempillantásnyinak tűnik. Az élők számára hosszú, a halottaknak viszont csak egy pillanat.

„Ha igaz volna az, hogy amikor az ember meghal, lelke azonnal a mennybe jut, akkor joggal kívánhatnánk inkább a halált, mint az életet. E hiedelem nyomán sokan vetnek véget életüknek. Amikor bajok, kétségek, csalódások vesznek erőt az emberen, könnyűnek tűnhet elvágni az élet könnyen szakadó fonalát és elszökni a boldogság honába” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 463. o.).

„A Szentírásban nem találunk olyan kijelentést, hogy az igazak jutalmukat, a gonoszok pedig büntetésüket a halálukkor kapják meg. A pátriárkáktól és a prófétáktól nem maradt fenn ilyen kijelentés. Krisztus és az apostolai még csak nem is céloztak erre. A Biblia világosan tanítja, hogy a halottak nem mennek azonnal a mennybe. Azt olvassuk, hogy alszanak a feltámadásig (1Thessz 4:14; Jób 14:10-12)” (i. m. 471. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Hogyan kaphatunk képet a halálról annak a bibliai fogalomnak a révén, hogy az ember egy teljes, oszthatatlan egység, csak életében rendelkezik öntudattal?

2) A világ belekerült a lélek halhatatlansága gondolatának a bűvkörébe, aminek számtalan következménye lett. Miért különösen fontos tehát a holtak állapotával kapcsolatos üzenetünk? Mi a magyarázata annak, hogy még a keresztények között is olyan erős ellenállást tapasztalunk azzal szemben, ami valójában csodálatos tanítás?

3) A holtak állapotának ismerete hogyan véd meg bennünket olyasmitől, ami esetleg „megjelenik” a szemünk előtt? Vagyis miért nem mindig hihet az ember annak, amit lát, főként ha egy meghalt rokon szellemét véli látni? Talán már hallhattunk ilyesmiről.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: