SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 2:1-18; 27:51-52; Lukács 2:7,

22-24; 22:41-44; János 8:58-59; Róma 6:23; Titusz 1:2

„Kilenc óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTANI? azaz: én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet” (Mt 27:46)?

Amikor a szenvedés problémáját vizsgáljuk, mindig felmerül a kérdés, hogyan keletkezett először a bűn és a szenvedés? Az isteni kinyilatkoztatáson keresztül jó válaszokat kapunk: azért következett be, mert az emberek visszaéltek az Istentől kapott szabadságukkal. Ez elvezet bennünket egy másik kérdéshez. Vajon az Úr tudta előre, hogy az emberek el fognak bukni? Igen, de C. S. Lewis szavaival élve nyilván azt gondolta, hogy „megéri a kockázatot”.

Megéri a kockázatot? Mégis kinek? Nekünk, miközben Isten a mennyei trónján ül? Nem egészen. Az összes értelmes teremtmény szabadsága olyan szent, hogy az Úr úgy döntött, inkább magára vállalja a szenvedést, amit a szabadsággal való visszaélés váltott ki, mintsem hogy megtagadja tőlünk a szabadságot. Ez pedig Jézus életében és halálában mutatkozott meg, aki az emberi testben átélt szenvedésen keresztül olyan kapcsolatot hozott létre menny és föld között, ami örökké megmarad.

A hét dióhéjban: Mit szenvedett el értünk Krisztus? Mit tanulhatunk meg a szenvedéséből?