Amikor Éva az Éden kertjében bűnbe esett, az nem csupán azért történt, mert kételkedett Isten szavában. Azt hitte, elég bölcs ahhoz, hogy ő maga döntse el, mi a jó és mi a rossz, ez volt a baj gyökere. A saját ítélőképességé­ben bízott. Amikor Isten Igéje helyett az egyéni döntésünkre hagyatkozunk, rengeteg problémát okozunk magunknak.

Saul története bemutatja az önelégültséghez vezető folyamatot, illetve az utána gyorsan következő tragédiát. Sámuel felkente Sault az Úr által kiválasztott királynak (1Sám 10:1), majd pontos útmutatást adott neki (1Sám 10:8), aminek azonban Saul nem engedelmeskedett.

Olvassuk el a történet következő részét 1Sám 13:1-14 részéből! Mit tett Saul, ami a bukásához vezetett?

Három lépésben haladt a király az önelégültség felé vezető úton, igen hamar azután, hogy trónra lépett. Az a baj, hogy önmagában véve egyik lépés sem rossz, mégis magukban hordozták a tragédia magvait, mert Saul Isten nélkül tette meg azokat. Figyeljük meg a sorrendet!

1) Saul azt mondta: „láttam”, hogy szétszéledt a sereg, és Sámuel nem volt ott (1Sám 13:11). A király nyomás alá került, és az alapján értékelte a történteket, amit a saját szemével látott.

2) A „láttam” után elmozdult afelé, hogy „azt mondám”. Azt mondta, hogy a filiszteusok rájuk fognak támadni (1Sám 13:12). Amit a helyzettel kapcsolatban a saját szemével látott vagy sejtett, annak alapján beszélt.

3) Az „azt mondám” után az érzései felé mozdult el: úgy érezte, hogy áldozatot kell bemutatnia (1Sám 13:12). Saul érzéseit tehát az alakította, amit gondolt.

Mindannyian jártunk már így: a saját emberi meglátásunkra hagyatkoztunk, ami alapján a földi gondolkozásunkban bíztunk, tehát az egyéni érzéseinkre támaszkodtunk, majd ezek szerint is cselekedtünk.

Miért lehetett könnyű Saulnak a saját értékítéletét követnie, amikor Isten egyértelmű utasításai még a fülében csengtek? Miért próbálunk magunkra hagyatkozni, noha tudjuk, hogy törékenyek vagyunk és hiányosak az ismereteink? Mit tehetünk, hogy jobban bízzunk az Úr parancsolataiban, mint önmagunkban?