ÉLŐ ÁLDOZAT

Sok keresztény őszintén keresi, hogy mi Isten akarata az életére nézve. „Ha megtudhatnám, mi az Úr akarata velem kapcsolatban, mindent feláldoznék érte!” Ám még azután sem feltétlenül látjuk tisztán azt, hogyha ezt megígértük neki. Róm 12:1-2 verseiben találjuk meg a zavar okát. Pál leírja, hogyan ismerhetjük meg Isten akaratát. Kijelent egy igen fontos dolgot: először áldozatot kell hoznunk ahhoz, hogy megérthessük, mi az Úr akarata.

Olvassuk el Róm 12:1-2 verseit! Az apostol leírja, akkor tudjuk megvizsgálni, hogy „mi az Istennek… akarata” (Róm 12:2), amikor:

1) igazán megértjük Isten irgalmasságát irántunk (Róm 12:1);

2) élő áldozatként ajánljuk fel magunkat Istennek (Róm 12:1);

3) az elménk megújul (Róm 12:2).

Csak a megújult elme képes igazán megérteni Isten akaratát. A megújulás azonban attól függ, hogy előbb meghaljunk az énünknek. Nem volt elég az, hogy Krisztus csak szenvedett értünk, meg is kellett halnia.

Kérjük a Szentlelket, hogy mutassa meg, az életünk mely területein nem „haltunk” még meg teljesen! Minek a feladására vezet a Szentlélek, hogy élő áldozattá válhass az Úr számára?

Amikor az életünk egyes területein nem haltunk meg egészen az énünknek, Isten megengedi, hogy a tűzpróba azokra a részekre terelje a figyelmünket. Ugyanakkor a szenvedés nemcsak abban segít, hogy szembeszálljunk a bűnökkel, hanem betekintést is nyerünk abba, ahogyan Jézus odaadta magát értünk. Elisabeth Elliot így ír: „Talán akkor érthetjük meg a legjobban a keresztet, ha átadjuk Istennek azt, ami után a szívünk legmélyebben vágyódik… A saját keresztünk, ami ugyan összehasonlíthatatlanul kisebb a Megváltóénál, mégis lehetőséget ad arra, hogy a szenvedései közepette ismerjük meg Őt. Minden szenvedésünkben erre a közösségre hív bennünket” (Elisabeth Elliot: Quest for Love. GrandRapids, MI, 1996, Fleming H. Revell, 182. o.).

Olvassuk el Róm 12:1-2 verseit és imádkozzunk! Gondoljunk azokra a dolgokra, amelyekről le kell mondanunk ahhoz, hogy élő áldozatok lehessünk! Hogyan segít ez megérteni Jézus értünk vállalt szenvedését a kereszten? Hogyan lehetünk közösségben Krisztussal és a szenvedéseivel ennek az ismeretnek birtokában?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 3. negyedév

Krisztussal a tűzpróbában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: