Olvassuk el Fil 2:5-9 szakaszát! Milyen fontos üzenet van itt a számunkra?

A mai világ arra késztet, hogy saját magunknak követeljük ki és érvényesítsük a jogainkat. Mindez rendben is van, és gyakran így is kell ennek történnie. Ám Isten akarata arra is indíthat, hogy önként lemondjunk a jogainkról. Ennek örökre szóló hatását láthatjuk az Atyáért végzett szolgálatunkban, ahogyan az Jézus életében is megmutatkozott. Nehéz és kellemetlen lehet a lemondás folyamata, ettől válik tűzpróbává.

Figyeljük meg, hogy Krisztus hogyan élt (Fil 2:5-8)! Ezek a versek azt a három lépésből álló folyamatot írják le, ahogyan Jézus alárendelte magát az Atya akaratának. Pál az elején figyelmeztet, hogy „az az indulat legyen meg bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil 2:5).

A Fiú feladta az Atyával való egyenrangúságát és az emberi lét korlátait felvállalva jött el a földre (Fil 2:6-7), hogy megváltson bennünket. Nem hatalmas, dicsőséget élvező emberként érkezett, hanem mások szolgájaként (Fil 2:7).

Szolgaként nem élt békés és hosszú életet, hanem „engedelmes volt mindhalálig” (RÚF). Nem nemes, dicső halált halt: „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2:8, RÚF).

Életünk mely területein példa Jézus a számunkra? Alkalmanként miért kell lemondanunk a jogainkról, az egyenlőségről, még ha mindaz alapvetően jó és védelmezendő is? Hogyan magyaráznánk el ennek a logikáját? Most olvassuk el Fil 2:9 versét! Mit jelent alárendelni magunkat az Atya akaratának? Hogyan segít ez a vers ezt megérteni?

Imádkozzunk a Szentlélekhez bölcsességért! Kérdezzük meg: „A jogaim közül melyikhez ragaszkodom most, ami inkább akadályozza, hogy valóban alávessem magam Krisztus akaratának, szolgáljam a családomat, a gyülekezetemet meg a körülöttem levőket? Mennyire vagyok hajlandó kellemetlenséget elviselni azért, hogy még jobban állhassak mások szolgálatára?”