TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Dávid felkenetése” c. fejezet, 593-596. o.

Előfordulhat, hogy Isten terve szerint sokat kell majd várnunk, amit pedig kifejezett tűzpróbának érezhetünk. Ilyenkor úgy tanulhatunk meg türelmesnek lenni, ha az Úr személyére összpontosítunk és abban bízunk, hogy az érdekünkben fog eljárni. Több oka lehet a várakozásnak, de mindegyiknek köze van Isten ránk vonatkozó tervéhez és országa előmeneteléhez. Sokat veszíthetünk, ha nélküle sietünk előre, de sokat nyerhetünk akkor, ha továbbra is bízunk és gyönyörködünk benne. Az Úr minden egyes próbát mérlegel és megmér. „Még nem látom Isten szándékát a szenvedésemben, de Ő tudja, mi a legjobb számomra, és én rábízom testem és lelkem, mint hűséges Teremtőmre. »Mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra« (2Tim 1:12). Ha nagyobb hitre, szeretetre, türelemre és a mennyei Atyánkba vetett tökéletesebb bizalomra nevelnénk és gyakorolnánk magunkat, akkor nagyobb békességünk és boldogságunk lenne naponta, miközben áthaladunk az élet nehézségein.

Az Úr nem örül annak, ha elrémítjük és aggasztjuk magunkat Jézus karjai­ból. Arra van szükségünk, hogy több időt töltsünk csendes várakozással, vigyázva. Azt hisszük, hogy ha nincsenek bennünk bizonyos érzések, nem járunk a helyes úton, és folytonosan magunkat figyeljük az alkalomhoz illő jelet keresve, a gondolkodást azonban nem az érzéseknek, hanem a hitnek kell irányítania” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 224. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit jelent, hogy Jézus minden próbát „mérlegel és megmér”? Hogyan segít ez nekünk, ha ezt tudjuk várakozás közben?

2) Kérjünk meg valakit a csoportból, hogy mesélje el a saját tapasztalatát a türelmes várakozással kapcsolatban! Milyen félelmei és örömei voltak? Hogyan viselte el a helyzetet? Mit tanult meg belőle? Milyen ígéretekben tudott megkapaszkodni?

3) Mit tehet a gyülekezetünk vagy a szombatiskolai csoportunk azért, hogy segíteni tudjunk azoknak, akik az „olvasztótégelyben” várnak valamire Isten időzítése szerint?

4) Mi a szerepe az imának a türelem fejlesztésében? Van, akiért imádkozhatunk, hogy a Szentlélek erősítse a türelmét?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 3. negyedév

Krisztussal a tűzpróbában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: