Véget ért a kármel-hegyi jelenet (1Királyok 18. fejezet). Tűz szállt alá a menny­ből, mindenki elismerte az igaz Istent, a hamis próféták pedig meghaltak. Az Urat igazolták az események. Azt képzelnénk, hogy Illés lelki ereje egyre csak növekedett, ahogy telt a nap. Viszont váratlanul hallott valamit, ami úgy megijesztette, hogy meg akart halni. Olvassuk el a történet további részét 1Kir 19:1-9 szakaszából! Az utolsó szavak nyugtalanítóak: „Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés” (1Kir 19:9, RÚF)? Úgy tűnik, hogy a félelem menekülésre késztette a prófétát, aztán meg rossz helyen találta magát.

A hatalmas isteni közbelépés után Illésnek hittel és az Úr iránti bizalommal kellett volna tele lennie, ehelyett az életét féltve menekült. Mit tanulhatunk ebből a negatív példából?

Ez a történet igen fontos dologra mutat rá: hamar rossz helyen találhatjuk magunkat, amikor kapkodunk. Illés esetében a félelem volt az, ami miatt odalett a kiegyensúlyozottsága, azért futott a sivatagba, miközben azt kívánta, hogy bárcsak meg se született volna. Persze más miatt is megeshet, hogy sietve próbálunk kikerülni Isten ránk vonatkozó tervéből.

Olvassuk el a következő verseket: 1Móz 16:1-3; 4Móz 20:10-12; Bír 14:1-3; Mt 20:20-21; Lk 9:52-56; ApCsel 9:1! Mi miatt igyekeztek az itt szereplő emberek sietve eltávolodni attól, amit Isten akart?

Milyen könnyű engedni, hogy az ambíció, a harag, a szenvedély, a hitetlenség vagy akár a feltételezett „buzgalom” az Úr iránt és hasonló indokok oda hajtsanak, ahol nem kellene lennünk! Erre a veszélyre senki nem immunis. Fontos bizakodva, hittel tekinteni Isten jóságára és irgalmára, tudva, hogy szeret bennünket és azt akarja, ami a javunkat szolgálja. Ez nem történik meg automatikusan. Bár a hit ajándék, mégis fejlesztenünk, erősítenünk, illetve féltve őriznünk kell!