Ebben a negyedévben eddig a tűzpróba több olyan példáját vizsgáltuk meg, amelyeket Isten arra használ fel, hogy megtisztítson és Krisztushoz hasonlóvá tegyen bennünket. Ugyanakkor egyesek e példák láttán arra a következtetésre juthatnak, hogy az Úr követelődző hajcsár. Talán vannak, akik ezt mondják: „Tudjuk, hogy az Úr jót akar nekünk, ezek a példák azonban nem annyira a gondoskodásról és szeretetről árulkodnak, sokkal inkább zsarnoknak tűntetik fel. Határozott szándéka, hogy komoly nehézséget okozzon nekünk, és semmit sem tehetünk ellene.”
Igaz, hogy amíg a bűnös földön élünk, csak kevés történésnek értjük az okát. A mennyben sokkal többet értünk majd meg (1Kor 4:5; 13:12). Most azonban együtt kell élnünk azzal a feszültséggel, hogy hisszük: Isten jelen van és gondoskodik rólunk, még akkor is, ha nem esik minden túl jól. Ézsaiás igazán jól bemutatja ezt a feszültséget.
Olvassuk el Ézs 43:1-7 szakaszát! Isten a 2. versben azt mondja, hogy a népe tűzön és vízen megy majd át. Ezek szélsőséges veszélyek jelképei, de talán a Vörös-tengeren és a Jordánon való átkelésre is utalnak, amelyek ugyan félelmetes idők voltak, viszont új élet felé vezették a népet. Talán arra számítanánk, hogy az Úr kijelenti: megvédi övéit a nehézségektől, könnyebb út felé tereli őket. Ám a 23. zsoltár Pásztorához hasonlóan inkább azt mondja, hogy nem kell megrémülniük, amikor beköszöntenek a nehézségek, mert Ő velük van.
Tekintsünk vissza Ézs 43:1-7 részére! Írjuk le, Isten hogyan ígér vigaszt népének a tűz és a víz idejére! Milyen gondolati képet fest ez Istenről? Melyik ígéreteket kérhetjük magunkra nézve?
Három módon foglalhatjuk össze azt, amit megtanultunk eddig Isten olvasztótégelyeiről. Először is, Isten fullasztó hősége nem minket, hanem a bűnt pusztítja el. Másodszor nem az a célja, hogy elkeserítsen, inkább a megtisztításunkat szolgálja, hogy olyanok lehessünk, amilyennek eredetileg teremtett bennünket. Végül pedig Isten minden helyzetben állandóan és gyengéden gondoskodik rólunk – sosem hagy bennünket egyedül, bármi történjék velünk.
Mit tanítanak a következő versek Isten tetteiről és jelleméről? Zsolt 103:13-14; Mt 28:20; 1Kor 10:13; 1Pt 1:7 Hogyan tapasztaltuk már az életünkben ezeknek a valóságát?
![]() |