TŰZPRÓBA

Volt egy fiatalember, kit nevezzünk most Alexnek. Igen zűrös gyerekkora volt: kábítószerek, erőszak és a börtönt is megjárta. Ám egy gyülekezeti tag kedvessége folytán (akit Alex korábban meglopott) hallott Istenről és átadta az életét Krisztusnak. Továbbra is akadtak még gondjai és bajai, illetve körüllengték múltjának egyes velejárói, de Jézusban új ember lett. Szerette Istent, amit azzal akart kifejezni, hogy engedelmeskedik a parancsolatainak (1Jn 5:1-2). Egyszer Alex úgy érezte, hogy az Úr lelkésznek hívja. Minden jel arra mutatott, ő pedig habozás nélkül felelt Isten hívására.

A főiskolán egy darabig minden jól ment, majd hirtelen egyik dolog siklott félre a másik után, az élete szétesett. Kiapadt a pénzforrása, aztán egy közeli barátja fordult ellene és hamis vádakkal illette, amelyek rontották a hírnevét. Később állandóan betegeskedett, de senki sem tudta megállapítani, hogy mi a baja. Ez már a tanulmányaira is kihatott, félt, hogy ki fog maradni a főiskoláról. Ráadásul kemény küzdelmet jelentett számára a drog, ami a környéken szabadon elérhető volt. Egyszer el is bukott azon a téren. Nem értette, hogy miért történik mindez, hiszen az Úr vezette az iskolába. Vajon tévedett volna? Ha igen, akkor csak egy óriási félreértés lenne az Istennel való tapasztalata? Kétségbe vonta még a hite legalapvetőbb elemeit is.

Képzeljük el, hogy a válsága közben Alex hozzánk fordul tanácsért! Mit mondanánk neki? Milyen saját tapasztalatunk segíthetne egy hozzá hasonló helyzetben levőnek? Hogyan segíthetnek a következő versek ilyen körülmények között: Példabeszédek 3. fejezet; Jer 29:13; Róm 8:28; 2Kor 12:9; Zsid 13:5?

A hívők közül szinte mindenki átment olyan válságon, amikor kísértést érzett, hogy kételkedjen az Úr vezetésében. Ilyen helyzetben fontos, hogy az ígéretekbe kapaszkodjunk, idézzük az emlékezetünkbe azt, ahogyan a múltban vezetett minket Isten és imádkozzunk hitért, erőért. Az Úr sosem mond le rólunk. A következő kérdést kell feltennünk magunknak: hogyan állhatunk ellent annak a kísértésnek, hogy feladjuk az Istenbe vetett bizalmunkat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: