A csaló Jákób

SZOMBAT DÉLUTÁN

e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 11:1-9; 25:21-34; 28:10-22;

29:1-30; 30:25-32

„Ézsau pedig így szólt: Nem méltán hívják-e Jákóbnak? Immár két ízben csalt meg engem: elvette elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vette el. Majd ezt mondta: Nem tartottál-e nekem is valami áldást” (1Móz 27:36, ÚRK)?

Most folytassuk Izsáknak, a csodagyermeknek, a megígért mag egyik ősatyjának a családi történetét, ami nem indul különösen jól! Fia, Jákób jellemhibája megmutatkozik a testvérek közötti rivalizálásban, először az elsőszülöttségi jog (1Móz 25:27-34), majd pedig ebből következően Izsák áldásának elnyerése miatt (1Mózes 27. fejezet).

Jákób becsapta az apját, így szerezte meg az áldást a bátyja helyett, ezért menekülnie kell, hogy az életét mentse. Számkivetettségében Isten megszólítja Bételben (1Móz 28:10-22). A későbbiekben a csaló Jákób maga is becsapások elszenvedője lesz. Ráhel helyett, akit szeretett (1Mózes 29. fejezet), annak nővére, Lea lesz a felesége, majd pedig tizennégy évig kell dolgoznia a feleségeiért.

Jákób azonban Isten áldásait is tapasztalta, mert számkivetettsége idején tizenegy fia születik és Isten megszaporítja vagyonát.

Tehát ebben a történetben egyebek mellett láthatjuk, hogy ilyen vagy olyan módon Isten teljesíti a szövetségi ígéreteit, bármennyiszer is kudarcot vallanak a hozzá tartozók.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 2. negyedév

Mózes első könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: