A MEGÍGÉRT FIÚ

Az utóbbi jelenetben mindenki benne volt: nemcsak Izmaelt, hanem Ábrahám házanépének minden férfi tagját körülmetélték (1Móz 17:23-27). Négyszer ismétlődik meg a kol (minden) szó (1Móz 17:23, 27). Ezen a mindenkire kiterjedő háttéren értendő az, amikor Isten megjelenik Ábrahámnak és megerősíti, hogy megszületik a megígért fiú, „Izsák”.

Olvassuk el 1Móz 18:1-15 és Róm 9:9 verseit! Mi a tanulsága a vendégszeretettel kapcsolatban annak, ahogyan Ábrahám fogadta a látogatóit? Hogyan magyarázhatjuk Isten reakcióját?

Nem világos, hogy Ábrahám tudta-e, kik voltak az idegenek (Zsid 13:2), még ha úgy is fogadta őket, mintha Isten maga is közöttük volna. Ábrahám „a sátor ajtajában ült, a hőség idején” (1Móz 18:1, ÚRK), és mivel a pusztában csak ritkán fogadhatott látogatókat, bizonyára szeretett volna elbeszélgetni velük. Eléjük sietett (1Móz 18:2), pedig már kilencvenkilenc éves volt. Az egyiküket úgy szólította, hogy adónáj (1Móz 18:3), ami Isten egyik gyakorta használt megnevezése volt (1Móz 20:4; 2Móz 15:17). Sietve sürgölődött, hogy készítsenek nekik ételt (1Móz 18:6-7). Megállt mellettük, figyelte, hogy mire van szükségük, készségesen állt a szolgálatukra (1Móz 18:8).

Ábrahám hozzáállása a mennyei látogatók fogadásához a vendégszeretet inspiráló példája lett (Zsid 13:2). Tiszteletteljes magatartása az igazi vendégszeretet filozófiáját közvetíti. Nemcsak az udvariasság kedves gesztusa, ha tisztelettel, gondoskodással vesszük körül az érkezőket, hanem amint a Biblia hangsúlyozza, ez vallási kötelesség, mintha magát Istent fogadnánk (vö. Mt 25:35-40). Érdekes módon Isten nem annyira a nagylelkű házigazdával, mint a szegény éhezővel azonosítja magát.

Másrészt Isten irántunk való kegyelmét és szeretetét jelzi, hogy belép az emberi szférába. Ez az eset még azelőtt történt, hogy Krisztus elhagyta volna mennyei otthonát és emberré lett az emberiségért (Fil 2:7-8). Ezzel a látogatásával ígéretének biztos voltát garantálta (1Móz 18:10). Látta Sárát, aki „a háta mögött hallgatózott” (ÚRK), a legbensőbb gondolatát is ismerte (1Móz 18:12). Tudta, hogy az asszony nevetett. Isten utolsó szava is a „nevet” volt. Sára kételkedése hátterén fogja teljesíteni az ígéretét.

Időzzünk el még annál a gondolatnál, hogy „Isten nem annyira a nagylelkű házigazdával, mint a szegény éhezővel azonosítja magát”! Miért különösen fontos emlékeznünk erre az elvre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: