A MEGMENTŐ KIŰZETÉS

Olvassuk el 1Móz 11:8-9 és 9:1 verseit, majd vessük össze 1:28 versével! Miért lett védő hatása annak, hogy Isten elszélesztette a népeket?

Istennek az volt a terve és azért áldotta meg az embereket, hogy „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (1Móz 9:1; vö 1:29). Ezzel ellentétben Bábel építői inkább egy népként, együtt akartak maradni. Ki is mondták: azért akarták felépíteni a várost, „hogy el ne széledjünk az egész földnek színén” (1Móz 11:4). Nem voltak hajlandók máshová menni, mert talán azt gondolták, hogy együtt nagyobb hatalmuk, erejük lesz, mintha elszórtan élnének. Bizonyos értelemben ez igaz is volt. Sajnos azonban egységes erejüket nem jóra, hanem gonoszságra akarták használni: „szerezzünk magunknak nevet”. Ez hűen tükrözte arroganciájukat, önteltségüket. Amikor csak az emberek Istennel nyíltan dacolva „nevet akarnak szerezni maguknak”, biztosra vehetjük, hogy nem lesz jó vége.

Kendőzetlen lázadásuk ítéleteként Isten tehát elszélesztette őket „az egész földnek színére” (1Móz 11:9). Pontosan az történt, amit nem akartak.

Érdekes módon a Bábel név jelentése az, hogy „Isten kapuja” és kapcsolatos a balal igével (1Móz 11:9), aminek a jelentése: „összezavar”. Mivel el akartak jutni Isten „kapujához”, mivel Istennek képzelték magukat, végül összezavarodtak és sokkal gyengébbek lettek, mint azelőtt voltak.

„A bábeli emberek elhatározták, hogy olyan kormányzatot hoznak létre, amely független lesz Istentől. Egyesek közöttük félték az Urat, de megtévesztették őket az istentelenek állításai, és bevonták őket terveikbe. Az Úr ezekért a hűségesekért késleltette büntetését, és időt adott az embereknek valódi jellemük megmutatására. Eközben Isten fiai igyekeztek őket eltéríteni szándékuktól; de ők teljesen egyek voltak istenkísértő vállalkozásukban. Ha akadálytalanul végrehajthatták volna azt, erkölcsileg megrontották volna a még gyermekkorát élő világot. Szövetkezésük lázadásra épült, önfelmagasztalás céljából alapított birodalomra, amelyben nem volt helye Isten uralmának és tiszteletének” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 90-91. o.).

Miért kell nagyon vigyáznunk, nehogy magunknak próbáljunk „nevet szerezni”?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 2. negyedév

Mózes első könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: