EGY NYELV

Olvassuk el 1Móz 11:1-4 szakaszát! Miért törekedett annyira egységre az „egész föld”?

Az „egész föld” kifejezés csak kevés emberre utal, azokra, akik életben voltak az özönvíz után. Világosan látszik a gyülekezésük indítéka: olyan magas tornyot akartak építeni, ami felér az égig (1Móz 11:4). Az igazi céljuk valójában az volt, hogy átvegyék Isten, a Teremtő helyét. Kifejező, hogy az emberek szándékaiban és tetteiben Istennek azok a szándékai és tettei vissz­hangoztak, amelyek a teremtési beszámolóban olvashatók: „mondták” (1Móz 11:3-4, ÚRK; vö. 1:6, 9, 14 stb.); a „vessünk”, „építsünk” (1Móz 11:3-4, ÚRK) igék az eredeti héberben megegyeznek azzal, amit Isten mond 1Móz 1:26 versében (magyar fordításban „teremtsünk”). A szándékukat nyíltan kimondták: „szerezzünk magunknak nevet” (1Móz 11:4), pedig másutt ezt a kifejezést kizárólag Istenre alkalmazza az Ige (Ézs 63:12, 14). Röviden tehát Bábel építői helytelen ambíciót tápláltak magukban, azt, hogy elfoglalják Isten, a Teremtő helyét. (Tudjuk, ki ébresztette bennük ezt a vágyat, nem igaz? Lásd Ézs 14:14!) Az özönvíz emléke bizonyosan szerepet játszott a tervük meghozatalában. Azért akartak magas tornyot építeni, hogy amennyiben Isten ígérete ellenére újabb özönvíz jönne, azt túléljék. A babiloni tradíció elferdítve ugyan, de szintén megőrizte az özönvíz emlékét, méghozzá Bábel városa (Babilon) építésével összefüggésben. Hűen tükrözi Babilon lelkületét a felfelé törekvés, hogy felérjenek az égig és bitorolják Isten hatalmát. Éppen ezért olyan fontos motívum Bábel tornyának története is Dániel próféta könyvében. A Bábel tornyának eseményét bevezető utalás Sineár földjére (1Móz 11:2) újból megjelenik Dániel próféta könyve elején, megnevezve azt a helyet, ahová Nabukodonozor a jeruzsálemi templom edényeit vitette (Dán 1:2). A könyv számos más szakasza mellett az az epizód a legjobb példa erre a gondolkodásra, amikor Nabukodonozor felállíttatta az aranyszobrot, valószínűleg azon a „síkságon”, ugyanazon a helyen. Dániel a végidőről szóló látomásaiban szintén látott egy olyan jelenetet, amikor a föld népei gyülekeznek, hogy Istennel szemben egységet alkossanak (Dán 2:43; 11:43-45; vö. Jel 16:14-16), csakhogy mint Bábel tornya esetében, ez a kísérlet is kudarcba fullad.

A múlt században fogalmazta meg egy híres szekuláris francia író: az emberiség nagy célja, hogy megpróbáljon „Isten lenni”. Mi a vonzó számunkra ebben a veszélyes hazugságban, egészen az Édenben élő Évától kezdve (1Móz 3:5)?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: