Szintén kulcsszó az ’ásáh (csinál) ige, ami Nóé tetteire utal Mózes első könyvének teremtési beszámolójában (1Móz 1:7, 16, 25-26, 31; 2:2). Nóé engedelmes tette hasonló Isten teremtői cselekedetéhez. Ebből a kapcsolatból azt érthetjük meg, hogy az özönvízzel Isten nemcsak megbüntette az emberiséget, hanem meg is mentett bennünket.

Miért emlékeztet a teremtési beszámolóra Mózes első könyvének 7. fejezete, ami az özönvízről szól? Milyen tanulságok szűrhetők le a két esemény közötti párhuzamokból?

Amennyiben figyelmesen olvassuk az özönvízről szóló szöveget, a teremtési történettel közös számos szó és kifejezés tűnik fel: „hét” (1Móz 7:2-4, 10; vö. 2:1-3); „hím és nőstény” (1Móz 7:2-3, 9, 16; vö. 1:27); „a neme szerint” (1Móz 7:14; vö. 1Móz 1:11-12, 21, 24-25); „állatok”, „madarak”, „csúszó-mászó állatok” (1Móz 7:8, 14, 21, 23; vö. 1:24-25); és „élet lehelete” (1Móz 7:15, 22; vö. 1Móz 2:7).

Az özönvíz története tehát valamennyire hasonló a teremtési történethez. A teremtési beszámoló visszhangzása arra utal, hogy a teremtő Isten ugyanaz, mint aki elpusztít (5Móz 32:39). Ezek a visszhangzó kifejezések a reménység üzenetét is hordozzák: Isten új teremtést tervezett az özönvízzel, ami újfajta létezést eredményezett.

A vizek mozgása mutatja, hogy ez a teremtési esemény valójában a visszafordítása 1Mózes 1. fejezete teremtői tetteinek. 1Mózes 1. fejezete leírja a mennyezet alatti és feletti vizek elválasztását (1Móz 1:7), az özönvíz idején pedig ezek újból egybefolytak, amikor kiléptek határaik közül (1Móz 7:11).

Ez a folyamat egy látszólagos ellentmondást tartalmazó üzenetet közvetít: Istennek el kellett pusztítania azt, ami korábban már megvolt, hogy utána újat teremthessen. Az új föld megteremtéséhez szükséges a régi pusztulása. Az özönvíz az előképe a világ szabadulásának, ami az idők végén, a jövőben következik be: „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt” (Jel 21:1, ÚRK; vö. Ézs 65:17).

Mi az, aminek meg kell halnia bennünk, hogy új teremtéssé lehessünk (lásd Róm 6:1-6)?