„…de fent váratlan megállt
az ég boltozatja,
lezúdul majd, ránk zuhog
minden tűz-csillaga?”
/Csanády János/
Borostyán-kabátos kőkereszt.
Tetején apró gyík réved
a távolba, majd
hirtelen lepottyan.
Milyen rémséget láttál,
hogy így alázuhantál?
Talán a babiloni király
álombéli szobrát, hol
nem egyesül a cserép a vassal?
Vagy a Dura-mezei szörnyeteg
lábujjai közt szaladgáltál
a háborús bombák elől,
a földrengések elől,
a világjárványok elől, hol
ha nem rövidíttetnének meg a napok,
senki sem élné túl…?
Talán láttad
a kéz érintése nélkül
leszakadó követ…?
Hát, ezért jó
keresztekre fölmászni
így, a végidők idején,
a rémséges jelek idején,
(kinek remény, kinek átok),
amikor feltűnik Annak jele
az égen,
és sír a föld minden nemzete,
majd megjelenik az ég felhőiben
a legfényesebb csillag
s a szabadulás.