„A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek”

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 12:13; Galata 2:20; Efezus 5:3-5;

Zsidók 2:9; 4:16; 13; 1Péter 5:1-4

„A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek” (Zsid 13:1, RÚF).

A zsidókhoz írt levél 13. fejezete elénk tárja az apostol záró intelmét: „A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek” (Zsid 13:1). Az egész levélben többször megerősítette, hogy a Király-Főpap testvéreiként Jézus házanépéhez tartozunk. Pál nem csupán egyének csoportjaként gondol a hallgatóira, akik a Krisztussal való külön kapcsolatuk által munkálják az üdvösségüket, hanem mint akik közösen, családként üdvözülnek. Jézusnak az értünk végzett munkáját úgy jellemezte Pál, hogy ez a „testvéri szeretet”: „nem szégyelli őket testvéreinek nevezni” (Zsid 2:11, HUNB). A hívőknek tehát azt kell tenniük egymásért, amit Krisztus tett mindannyiunkért.

A levélben mindvégig részét képezi a testvéri szeretetnek egymás megintése is, hogy senki se távolodjon el Isten kegyelmétől (Zsid 3:13; 10:24-25; 12:15-17). A 13. fejezet szerint ez több elemből áll: így a vendégszeretet (Zsid 13:2), a foglyok és a szenvedők meglátogatása (Zsid 13:3), a házasság tiszteletben tartása (Zsid 13:4), a kapzsiságtól való tartózkodás (Zsid 13:5-6), megemlékezés az egyház vezetőiről és a nekik való engedelmesség (Zsid 13:7-17), illetve az, hogy imádkozzanak a levél írójáért (Zsid 13:18-19).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: