Jézus, hitünk Szerzője és Beteljesítője

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Józsué 2:9-11; Róma 1:17;

Zsidók 10:35-39; 11; 12:1-3

„Nézzünk Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült” (Zsid 12:2, RÚF).

A zsidókhoz írt levél 11. és 12. fejezetei a könyv talán legkedveltebb szakaszai. Versenyként jellemzik a keresztényi életet, amelyben mind részt veszünk és a hűségesek jutalomban részesülnek. A megváltás drámáját is versenyfutásként mutatják be, amelyben a szenvedések ellenére kitartottak a múltban élt hívők, de a jutalmukat még nem kapták meg. Azért nem, mert a történet végén mi is ott vagyunk, velünk zárul a végső felvonás. A dráma azzal fejeződik be, amikor mi belépünk és lefutjuk a verseny utolsó részét, miközben Jézus a célvonalnál, Isten jobbján ül. Ő buzdít minket, aki a legjobb példája annak, hogyan kell versenyezni. Ő a koronatanú, aki igazolja, hogy biztos a jutalom, és Ő az előfutár, aki megnyitja előttünk az utat (Zsid 6:19-20; 10:19-23).

A 11. fejezet kifejti, hogy a hit bizalom Isten ígéreteiben, akkor is, amikor még nem látjuk azokat. Ebben a tanulmányban felfedezzük a múltbeli példák, legfőképpen Krisztus példája által, aki a hit szerzője és beteljesítője (Zsid 12:2, RÚF), hogy mit jelent a hit és hogyan tehetünk rá szert.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: