Olvassuk el Zsid 1:1-2, 9:26-28, 10:25, 36-38 és 12:25-28 verseit! Mit hangsúlyoz itt Pál, különösen az idővel kapcsolatban?

Van egy nagyon fontos elem, amit az apostol kiemel, ami az intésének sürgetést kölcsönöz: az olvasók az „utolsó időkben” élnek (Zsid 1:1-2), nemsokára beteljesednek az ígéretek (Zsid 10:36-38). Érdekes módon Pál az egész írásban a pusztai nemzedékhez hasonlítja a hallgatóságát, akik Kánaán határán álltak, készen arra, hogy belépjenek az ígéret földjére. „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik” (Zsid 10:37, RÚF) – emlékeztet. Majd így buzdít: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10:39, RÚF). Ez az utolsó bátorítás arra figyelmeztette az olvasókat és minket is, hogy milyen veszélyeket tapasztalt Isten népe a történelem során közvetlenül az ígéretek teljesedése előtt.

Mózes negyedik könyve pontosan erről szól. A Biblia feljegyezte, hogy Izrael kétszer is nagy vereséget szenvedett, mielőtt belépett volna az ígéret földjére. Az első alkalmat Mózes negyedik könyve 13-14. fejezetei örökítik meg, amikor több vezető elbizonytalanította a népet, és Izrael hite emiatt elcsüggedt, így épp, mielőtt beléphettek volna Kánaán területére, a közösség úgy döntött, hogy új vezetőt választanak és visszatérnek Egyiptomba.

A második alkalom az volt, amikor az izraelitákat magával ragadta az érzékiség és a bálványimádás Baál-Peórnál (Mózes negyedik könyve 24-25. fejezetei). Bálám nem volt képes átkot szórni az izraelitákra, de Sátánnak sikerült szexuális jellegű kísértésekkel hamis istentiszteletre és bűnbe vezetni Izraelt, amivel Isten rosszallását vonták magukra.

Az apostol mindkét veszélytől óvja a levél olvasóit. Először is inti őket, hogy maradjanak meg a hitvallásuk mellett és tartsák a tekintetüket Jézuson (Zsid 4:14; 10:23; 12:1-4). Másodszor pedig tanácsolja őket, hogy ne essenek az erkölcstelenség és a kapzsiság bűnébe (Zsid 13:4-6). Végül arra bátorítja hallgatóságát, hogy figyeljenek a vezetőikre, engedelmeskedjenek nekik (Zsid 13:7, 17).

Miért mondhatjuk azt a holtak állapotával kapcsolatos hitünk alapján – miszerint amikor az ember lecsukja a szemét és meghal, a következő, amiről tud a második advent lesz –, hogy mindenki az „utolsó időkben” él?