A KÜZDELEM

Amikor a hívők megvallották a hitüket Krisztusban és csatlakoztak a gyülekezethez, ezzel határvonalat szabtak, ami megkülönböztette őket a társadalom többi részétől, ez azonban sajnos konfliktus forrása lett, mert kimondatlanul is ítéletet jelentett a közösségükre és annak értékeire.

Olvassuk el Zsid 10:32-34 és 13:3 verseit! Mit élt át A zsidókhoz írt levél közönsége a megtérés után?

A levél olvasói minden bizonnyal szóbeli és fizikai támadásokat is elszenvedtek az ellenfeleik által feltüzelt csőcseléktől (pl. ApCsel 16:19-22; 17:1-9). Némelyeket börtönbe zártak és lehetséges, hogy verést is el kellett szenvedniük, mert a hatóságoknak hatalmában állt büntetést kiszabni és szabadságkorlátozást elrendelni. Ez gyakran anélkül történt, hogy a bizonyítékok gyűjtése során követték volna a megfelelő jogi szabályokat (pl. ApCsel 16:22-23).

Olvassuk el Zsid 11:24-26 és 1Pt 4:14, 16 részeit! Hogyan segít Mózes esete és 1Péter olvasóinak a tapasztalata megérteni azt, hogy miért üldözték a keresztény hívőket?

A „Krisztus nevéért” való gyaláztatás egyszerűen azt jelenti, hogy az ember azonosítja magát Krisztussal, és ezért szégyent és bántalmazást is elvisel. A közvélemény nyilvános ellenségeskedése a keresztényekkel szemben a hívőkre jellemző vallási elkötelezettség miatt volt. Az emberek sértőnek vélhetnek olyan vallási szokásokat, amelyeket nem értenek, mint ahogy olyan embereket is, akiknek az életmódja és erkölcsisége bűntudatot, illetve szégyenérzetet kelt bennük. A Kr. u. 1. század közepén Tacitus azzal vádolta a keresztényeket, hogy „gyűlölik az emberiséget” (Alfred J. Church és William J. Brodtribb, ford.: The Complete Works of Tacitus. Annals 15.44.1. New York, 1942, The Modern Library). Bármi is volt e vád pontos oka – ami egyértelműen hamis –, számos korai keresztény szenvedett a hitéért, így azok is, akiknek Pál a levelét írta.

Mindenki szenved, akár keresztény, akár nem. Viszont mit jelent Krisztusért szenvedni? Mennyit szenvedünk Krisztusért és mennyit a saját döntéseink miatt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 1. negyedév

Ezekben az utolsó napokban: A zsidókhoz írt levél üzenete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: