Óriási rosta az Istené:

elfér benne az egész világ!

Évezredek homokszem-népei

hullottak már a réseken át,

mert lassan bár, de mindig mozog,

elhullhatnak népek-nemzetek,

„szórólapátja van a kezében,

a szérűjét úgy tisztítja meg…”

Így a polyvától megtisztul a mag:

aki az Övé, az benne marad

a rostában.

És ugyanúgy fúj az idők szele,

ahogyan az Ő keze mozog:

kegyelmi évek derűje után

jönnek a próbák, ostorok.

Zörgés-zavargás van akkor belül,

mert rostálni a sátán is segít:

ragadozó szennyes keze benyúl

megzavarni az Isten szentjeit.

De csontos ujja csak polyvát ragad,

aki Istené, az benne marad

a rostában.

Uram, érezzük: a rosta mozog,

de még mindannyian benne vagyunk!

Fülünkbe hatnak éles csattanások,

a csontunkig fájó nyilallások,

és nincs erőnk, hogy megtartsuk magunk!

Próbáid jöjjenek, vessződet áldjuk,

csak Te, Uram, csak Te, soha más!

Verődjünk össze sebező lökéssel,

csak jaj, ne jöjjön a zuhanás!

Még ha csalódnunk kell is egymásban,

csak benn maradjunk a Te rostádban,

a rostában!