Egy-egy kapu előtt megállok,
mikor új napra virradok,
fellapozom a Bibliámat,
s elolvasok egy-két lapot.
Egy-egy kapu mindegyik Ige,
titokzatos LÉLEK-kezek
mindegyiket szélesre tárják,
mikor előttük elmegyek.
VALAKI szól: „Várlak, ne menj el!”
VALAKI hív: „Készülj haza!”
Felém lebeg a tárt kapun át
nem-ismert tájak illata.
Mennyi kapu! Mögöttük áldás.
Mennyi Ige, mely nem enyém,
hiszen soh’sem léptem be rajtuk,
lett bár belőlük – költemény.
Vonzott a test, sokféle lárma,
kacérkodott bűnnel a szem,
s jól ismerem már a világot,
de mennyi Ige idegen!
Kapuk, kapuk a keskeny úton,
ott látom mindegyikben ŐT,
de én csak állok, sírva állok
szegényen a kapuk előtt.