Olvassuk el újból 4Móz 20:12-13 verseit! Mivel indokolta az Úr, hogy Mózes nem mehet be az ígéret földjére? Lásd még 5Móz 31:2; 34:4!

Az idézett szöveg szerint többről is volt szó annál, hogy Mózes magának tulajdonította Isten tettét, ami azért önmagában is elég rossz. Ráadásul még hitetlennek is mutatkozott, és erre az ő esetében nem lehet mentség. Végtére is ő volt az, aki az égő csipkebokortól kezdve (2Móz 3:2-16) olyan tapasztalatokat szerzett Istennel, mint szinte senki más, mégis ezt mondta neki az Úr: „nem hittetek nekem” (4Móz 20:12, ÚRK), vagyis Mózes az Úr szava iránti hitetlenségéről tett bizonyságot, és ebből következett, hogy „nem dicsőítettetek meg Izrael fiainak szeme láttára” (SZIT). Vagyis ha Mózes megőrzi a nyugalmát és helyesen cselekszik, Isten iránti hitét és bizalmát bemutatva a nép hitehagyása idején, a nép előtt megdicsőítette volna az Urat, és ismét például szolgálhatott volna nekik arra, hogy milyen az igazi hit és engedelmesség.

Figyeljük meg azt is, hogy mi volt az, amivel Mózes engedetlennek bizonyult az Úr kifejezett szava iránt!

Mit kellett volna Mózesnek tennie az Úr szava szerint? És mit tett helyette (lásd 4Móz 20:9-11)?

A 9. versben Mózes megfogta a botját, „ahogy parancsolta neki” (ÚRK) az Úr. Eddig minden rendben is volt, de a 10. versben, ahelyett, hogy szólt volna a sziklához, amelyből Isten hatalmának lélegzetelállító megnyilatkozásaként víz fakadt volna, Mózes rásújtott a sziklára, méghozzá kétszer. Igen, csoda volt az is, hogy amikor a sziklára ütött, abból feltört a víz, de korántsem akkora csoda, mintha csak szólt volna a sziklához és ugyanaz történik.

Felszínesen nézve úgy tűnhet, hogy Isten különösen szigorúan ítélte meg Mózest: mindaz után, amit a próféta átélt, mégsem engedte meg neki, hogy belépjen az ígéret földjére. Mióta csak elhangzik ez a történet, az emberek azon tűnődnek, hogy miért? Egyetlen hirtelen tett miatt nem lehetett részese annak, amire olyan sokat várt?

Vajon milyen tanulságot szűrhetett le Izrael népe abból, ami Mózessel történt?