TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Az Ószövetség idézi önmagát (vagyis próféták idéznek például Mózes öt könyvének verseiből vagy utalnak azokra), de az Újszövetség is tele van ószövetségi idézetekkel, utalásokkal és hivatkozásokkal. A zsoltárok könyve, Ézsaiás próféta könyve és Mózes ötödik könyve a leggyakrabban idézett iratok közé tartozik. Az újszövetségi írók gyakran idéznek a Septuagintából (LXX), amit görög Ótestamentumnak is szoktak nevezni. Ez a héber Biblia legrégebbi ismert, görög fordítása. A Biblia első öt könyvét, a Tórát, más néven a Pentateukhoszt a Kr. e. 3. században fordították le, az Ótestamentum többi részét pedig a Kr. e. 2. században.

Sokat tanulhatunk a bibliamagyarázat módjáról abból, ahogyan az ihletett újszövetségi írók viszonyultak az Ószövetséghez. Az egyik első tanulság pedig az lehet, hogy sok mai bibliakutatótól eltérően ők soha nem kérdőjelezték meg az Ótestamentum könyveinek a hitelességét vagy tekintélyét. Az írásaikban semmi nem jelzi például azt, hogy kételyeik lettek volna az ószövetségi történetek történelmi valóságát illetően, Ádám és Éva létezésétől kezdve a bűneseten, majd az özönvízen át Ábrahám elhívásáig és így tovább. Az ezeket kérdésesként beállító „tudományos kutatás” csupán emberi szkepticizmus (kétkedés), aminek nem lehet helye hetednapi adventisták szívében és gondolataiban.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Tekintettel a sok világosságra, amit hetednapi adventistaként ismerhetünk, mekkora a felelősségünk, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, amit kaptunk?

2) Olvassuk el újból 5Móz 18:9-14 szakaszát! Milyen mai megnyilvánulási formái vannak ezeknek az „utálatosságoknak”? Hogyan győződhetünk meg arról, hogy biztosan elkerüljük ezeket?

3) A Krisztus kereszthalálának egyetemes érvényét ismerő keresztényeknek miért kell tartózkodni a személyválogatástól (lásd a hétfői tanulmányt)? Hogyan ismerhetjük fel magunkban ezt a hajlamot? Vajon nem becsapni próbáljuk magunkat, ha tagadjuk, hogy legalábbis hajlamosak vagyunk erre? Ebből a helytelen hozzáállásból hogyan gyógyíthat ki bennünket a kereszt – ha mindig gondolunk rá?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: