Mit hagyott meg az Úr a népnek 5Móz 4:9, 23 verseiben? Miért volt ez számukra annyira fontos?

Mindkét vers elején két ige dominál: „vigyáz” és „felejt”. Az Úr a lelkükre köti, hogy vigyázzanak, nehogy elfelejtsék. Ne feledjék az Úr tetteit, sem a velük kötött szövetségét!

A héber smr ige (ami más formában szerepel 5Móz 4:9 versében, és úgy fordítják, hogy „vigyázz magadra”) az egész Ószövetségben előfordul „őriz”, „vigyáz”, „megtart”, „védi magát” jelentést hordozva.

A Bibliában ezzel a szóval érdekes módon először a bűneset előtt találkozunk, amikor az Úr azt mondja Ádámnak, hogy „őrizze” a kertet, amit neki adott (1Móz 2:15).

Most pedig az Úr azt mondja népének, egyénenként megszólítva őket (az ige egyes számban szerepel), hogy vigyázzanak magukra, különben elfelejtik. Ez nem annyira emlékezetvesztésre (bár idővel és a következő generációkban ez is lehetséges), mint inkább a szövetségi kötelezettségeiket illető lazaságra utal. Vagyis tudatosítaniuk kellett magukban, hogy kik ők és ez mit jelent az életmódjukra nézve Isten előtt, a többi héber előtt, a köztük lévő idegenek és a környező népek szemében.

Olvassuk el újra 5Móz 4:9 versét (lásd még 6:7; 11:19), de összpontosítsunk az utolsó részre, a gyerekeik és unokáik tanítására! Hogyan segíthettek, hogy ők se feledjék el ezt?

Mózes nem véletlenül köti a lelkükre a következő nemzedékek tanítását, éppen miután arra szólította őket, hogy ne felejtsenek: „el ne távozzanak szívedből” ezek a dolgok. A gyerekeiknek is hallaniuk kellett mindenről, de az is fontos, hogy az Isten tetteiről szóló történetek állandó ismétlésével a nép nem feledkezik el azokról. Mi lenne ennél jobb módja annak, hogy megtartsák annak emlékezetét, amit az Úr tett kiválasztott népéért?

Hogyan vált már a mi javunkra is az, amikor másoknak beszéltünk az Úrral szerzett tapasztalatunkról? Ha újból számba vettük Isten tetteit, az hogyan segített, nehogy elfeledkezzünk róluk?