EMLÉKEZNI A SZIVÁRVÁNYRA

Mózes első könyve 9. fejezetében tűnik fel először az emlékszik ige egyik alakja, amikor az egész világra kiterjedő özönvíz után az Úr azt mondta Noénak: a szivárványt az egész földdel kötött szövetsége jeleként helyezi az égre, hogy nem pusztítja el többé a földet özönvízzel.

Olvassuk el 1Móz 9:8-17 szakaszát! Milyen formában jelenik meg itt az „emlékszik” ige? Mi hogyan emlékezzünk arra, amit az Úr értünk tett?

Az Úrnak természetesen nincs szüksége a szivárványra ahhoz, hogy emlékezzen az ígéretére és a szövetségére, csak olyan nyelvezetet használt, amit az emberek megértenek. A szivárvány nekünk, embereknek emlékeztető Isten ígéretére és szövetségére, hogy nem pusztítja el többé a földet víz által. Más szóval, a szivárvány segít emlékezni Isten különleges szövetségére. Mindig, amikor az íve feltűnik, Isten népe nemcsak a világ bűnei miatti isteni ítéletre emlékszik, hanem arra is, hogy az Úr szereti a világot, és ígérete szerint nem pusztítja el újból áradással. Az emlékezés gondolata fontos: emlékezzünk Isten ígéreteire, emlékezzünk Isten figyelmeztetéseire, emlékezzünk Isten tetteire a világban! Az égen átívelő szivárvány ma még fontosabb, hiszen sok tudós a természet törvényeinek állandóságára alapozva elutasítja, hogy létezett volna egy világszéles özönvíz. Érdekes módon Ellen G. White leírta: az özönvíz előtt is sokan úgy tartották, hogy a természet törvényeinek állandósága eleve kizárja az egész világra kiterjedő áradás bekövetkeztét. Az akkori bölcsek érvelése szerint a természet „törvényei olyan szilárdak és megalapozottak, hogy még Isten sem tud változtatni rajtuk” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 67. o.). Vagyis a természeti törvényekre alapozva azzal érveltek az özönvíz előtti emberek, hogy nem következhet be az áradás, ma pedig szintén a természeti törvények alapján állítják, hogy ez soha nem is történt meg.

Az Igében viszont Isten beszélt az özönvízről, sőt még jelet is adott, ami nemcsak az özönvízre emlékeztet, hanem arra is, hogy az Úr ígérete szerint nem lesz újabb világszéles áradás. Ha tehát emlékszünk a szivárvány jelentésére, a színpompás égi jelenség arról biztosít bennünket, hogy Isten Igéje megbízható. Ha meg tudunk bízni Isten Szavának ebben az ígéretében, miért ne bíznánk minden kijelentésében?

Amikor legközelebb szivárványt látunk, gondoljunk Isten ígéreteire! Hogyan tanulhatunk meg bízni az Úr minden szavában?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: