ÉLET ÉS JÓ, HALÁL ÉS GONOSZ – ÁLDÁSOK ÉS ÁTKOK

Mózes ötödik könyvének vége felé, a hosszú beszédet követően, hogy mi lesz a néppel, ha nem engedelmeskednek az Úrnak és megszegik a szövetségi fogadalmaikat, a 30. fejezet egy ígérettel kezdődik: még ha engedetlenek is lesznek, ami miatt fogságba jutnak, Isten majd visszahozza őket arra a földre, abban az esetben, ha megtérnek és elfordulnak bűnös útjaikról.

Olvassuk el 5Móz 30:15-20 verseit! Milyen lehetőségeket kapott itt az ókori Izrael? Hogy tükröződik ebben is az, amit az egész Bibliában látunk?

Nagyon is világos, amit az Úr mond: Jahve két választási lehetőséget tárt eléjük, gyakorlatilag azt, amit Ádámnak és Évának mondott az Édenben. A héberben 5Móz 30:15 versében valójában ugyanazokat a szavakat – „jó” (tób) és „gonosz” (ra’) – találjuk, mint Mózes első könyvében a jó és a gonosz tudása fájára vonatkozóan. Nem létezik köztes, semleges terület itt sem, mint sehol a Bibliában. A nép vagy szolgálja Istent és él, vagy a halált választja. Ugyanez a helyzet ma, a mi esetünkben is. Élet, jóság, áldás szemben mivel? Halállal, gonoszsággal és átkokkal. Végeredményben joggal mondható, hogy igazából Isten csak a jót, csak az életet, csak az áldásokat ajánlja fel, de ha az ember elfordul tőle, annak a rossz lesz a természetes következménye, mert nem marad tovább Isten különleges védelme alatt. A nép tehát két választási lehetőséget kapott. Egészen világos a szabad akaratuk, szabad választási lehetőségük valósága is. Ezek a versek a Biblia, az Ó- és az Újszövetség oly sok más részével együtt egyáltalán nem lennének érthetők a szabad akarat, a szabad választás szent ajándéka nélkül. A szó szoros értelmében az Úr ezt mondta: Tehát a tőlem kapott szabad akaratoddal válaszd az életet, válaszd az áldást, válaszd a jót, ne a halált, a gonoszt és az átkokat!

Nyilvánvaló, hogy mi a helyes döntés, nem igaz? Azonban tudjuk, hogy mi történt. A nagy küzdelem akkor is éppen olyan valóságos volt, mint most. Tanulnunk kellene Izrael példájából, hogy mi lesz, ha nem adjuk át magunkat teljesen az Úrnak, ha nem választjuk az életet és mindazt, ami azzal a döntéssel együtt jár!

Figyeljük meg 5Móz 30:20 versében a szeretet és az engedelmesség közötti kapcsolatot! Mit kellett Izraelnek tennie annak érdekében, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz? Hogyan vonatkoznak ugyanezek az elvek ma ránk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: