NE ADJ HOZZÁ, EL SE VÉGY BELŐLE!

Konkrétan mire figyelmeztette az Úr a népet a rendelkezésekkel és végzésekkel kapcsolatban? Miért kötötte ezt azonnal a lelkükre (lásd még 5Móz 12:32)?

Az Úr meghagyta nekik, hogy tartsák meg a rendelkezéseket és végzéseket, semmit hozzá ne adjanak, de ne is vegyenek el azokból. Miért mondta ezt? Végtére is, miért akarná bárki megváltoztatni Isten törvényét?

A választ természetesen tudjuk. „Sátán kitartó és fáradhatatlan volt a törekvésében, hogy véghezvigye a mennyben megkezdett munkáját és megváltoztassa Isten törvényét. Sikeresen elhitette a világgal azt az elméletet, melyet bukása előtt a mennyben is közreadott, hogy Isten törvénye hibás és javításra szorul. A névleges keresztény egyház nagy része, ha nem is szavaival, de a hozzáállásával azt fejezi ki, hogy elfogadta ezt a hazugságot” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 102. o.).

Az ókori Izrael történelmére visszatekintve látjuk, hogy mennyi bajt okozott nekik nemcsak bizonyos előírások figyelmen kívül hagyása, amivel gyakorlatilag elvettek a törvényből, hanem az is, hogy hozzátettek ahhoz, vagyis a törvényben elő nem írt dolgok gyakorlását vezették be, és ez aztán szintén törvényszegéshez vezetett.

Olvassuk el Mt 15:1-9 szakaszát! Hogyan mutatkozik meg ebben a részben is (csak más összefüggésben) éppen az az elv, amitől Mózes óvta Izrael népét?

A héberek végül elfoglalták a nekik ígért földet, de később gyakran figyelmen kívül hagyták például a bálványimádást tiltó, félreérthetetlen intéseket. Átvettek számos pogány gyakorlatot, amelyeket néha még Jahve tiszteletébe is belekevertek. Jézus korára pedig már mindenféle emberi hagyományt is hozzáadtak a törvényhez, amelyekről Jézus azt mondta, hogy „erőtlenné” tették azokkal Isten parancsolatát.

Akár elvettek belőle, akár hozzáadtak, a törvényt megváltoztatták, aminek a következményeit a nép elszenvedte.

Hogyan vigyázhatunk arra, nehogy hozzátegyünk valamit Isten parancsához, vagy elvegyünk abból?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 4. negyedév

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: