„Szeressétek tehát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (5Móz 10:19, ÚRK). Milyen üzenet hangzott az ókori Izraelnek itt? És mit jelentsen ez számunkra ma?

Évszázadokkal korábban az Úr így szólt Ábrámhoz: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övé, és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig” (1Móz 15:13; lásd még 17:8; ApCsel 13:17). Pontosan ez is történt, és Mózes az utódok kedvéért jegyezte le a megváltásuk (2Móz 15:13) és Egyiptomból való megszabadításuk (2Móz 14:13) drámai történetét annak a megváltásnak és szabadításnak szimbólumaként, előképeként, amit Krisztus Jézusban nyertünk. Ebben a versben az Úr arra akarta emlékeztetni népét, hogy hol voltak és mik voltak – idegen földön jövevények.

Más szóval, ne feledd el azt, amikor a társadalom peremén voltál, kivetett, sőt rabszolga, kiszolgáltatva a nálad erősebbek kényének-kedvének, akik bántalmazhattak és azt gyakran meg is tették! Izrael kiválasztott nép volt, az Úr elhívta, hogy „papok birodalma” (2Móz 19:6) legyen, és még ha voltak is bizonyos nézetkülönbségek köztük és a velük élő idegenek között, különösen a vallási szolgálatok tekintetében, az „emberi jogok” esetében ugyanolyan tisztességesen, igazságosan kellett eljárni az idegenekkel, az özvegyekkel és az árvákkal, mint amilyen bánásmódra az izraeliták számítottak.

Hogyan foglalja össze Mt 7:12 verse azt, amit az Úr az ókori Izraelnek mondott a védtelenebbekkel való bánásmódjukról?

Az ókori világban egyáltalán nem volt megszokott az, amit Isten megparancsolt Izraelnek a számkivetettekhez való viszonyulásukat illetően, másutt ugyanis bizonyos esetekben úgy bántak a hátrányos helyzetűekkel, mint az állatokkal vagy még rosszabbul.

Izraelnek azonban másként kellett élni, világosságként a népek között. A különbség oka pedig Istenben keresendő, akit imádtak, ahogyan imádták, illetve az Istentől kapott igazság egész vallási rendszerében. A társadalom peremére szorultak iránti jóságuk óriási bizonyságát adhatta volna a világnak Istenük hatalmáról és a hitükről, ami bizonyos értelemben a létezésük oka volt – hogy Istenük tanúi legyenek a világ előtt.