AZ ELSŐ PARANCSOLAT

Még ha különböző okoktól vezéreltetve bizonyos keresztények próbálják is különválasztani az Ószövetséget az Újszövetségtől, ezt nem lehet megtenni, legalábbis anélkül nem, hogy az Újtestamentumot megfosztanánk valódi jelentésétől. Az Újszövetség kinyilatkoztatja Jézust, teológiai magyarázatot ad életére, halálára, feltámadására és főpapi szolgálatára, számtalan ószövetségi prófécia beteljesedéseként mutatva minderre. Az Ótestamentum a háttere, a kontextusa (szövegösszefüggése) és az alapja az Újszövetségnek, ezek egyaránt Isten jóságát, szeretetét nyilatkoztatják ki.

Ez az egyik oka annak, hogy az Újszövetség és benne Jézus is folyton idézi az Ószövetséget.

„Melyik az első minden parancsolatok között” (Mk 12:28)? Mit felelt az írástudó kérdésére Jézus a következő két versben?

Érdekes, hogy ezt a kérdést tette fel egy írástudó, aki egész életét a törvény megértésére, alkalmazására szentelte. A hitük szerint akárhány törvényt is kellett betartaniuk (a későbbi zsidó tradíció szerint 613 ilyen törvény volt), nem meglepő, hogy megpróbálták azokat visszavezetni egyetlen tételig.

Mit tett erre Jézus? Visszautalt közvetlenül 5Mózes 6. fejezetére: „Halld meg, Izráel: az ÚR, a mi Istenünk az egyetlen ÚR” (5Móz 6:4, ÚRK), majd pedig idézte a következő verset is arról, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressük Istent. Rámutatott a meghatározó állításra, miszerint az Úr az Isten, az egyetlen Isten, és ez az alapja annak, hogy mindenekfelett szeretniük kell Őt. Ugyan mi lehetne inkább „jelenvaló igazság”, mint ez a parancs? Az utolsó napokban, amikor a végső események kibontakoznak és a lehető legdrámaibb körülmények között mindenkinek döntenie kell, hogy melyik oldalra áll, kulcsfontosságú lesz Isten parancsolatainak a szerepe (Jel 14:12). Végső soron annak alapján döntjük el, hogy melyik oldalt választjuk, még ha üldözésre kerül is a sor, hogy valóban szeretjük-e Istent vagy nem. Ez a döntő kérdés. Istent pedig csak úgy szerethetjük teljes szívünkből, lelkünkből és erőnkből, ha személyesen megismerjük Őt, saját magunk tapasztaljuk a jóságát, a szeretetét és a kegyelmét. Érte még meghalni is érdemes, ha úgy alakulna a helyzet!

Mit felelnél, ha valaki megkérdezné tőled, hogyan szerethetjük Istent, ha soha nem láttuk? Beszélgessünk erről a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: