Ő ELŐBB SZERETETT MINKET

A Mózes ötödik könyvében szereplő szabályok és rendelkezések, valamint a zsidó népet figyelmeztető intések, „a parancsolatok, a rendelések és a végzések” között az volt a legelső és legfontosabb, hogy teljes szívükből, lelkükből és erejükből szeressék Istent. Természetesen jó okuk volt erre.

Olvassuk el 5Móz 4:37, 7:7-8, 13, 10:15, 23:5 és 33:3 verseit! Mit tanítanak ezek az igék Istennek a népe iránti szeretetéről?

Mózes ötödik könyvében Mózes újból és újból beszélt a népnek Isten szeretetéről az atyáik iránt és irántuk is. Az Úr nemcsak szavakkal, hanem a tetteivel is bemutatta szeretetét, ami állandó maradt még a hiányosságaik, a kudarcaik, a bűneik ellenére is. Ez mutatkozott meg a népével való bánásmódjában.

„Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19). Tehát miért szeressük Istent?

Isten már a létezésünk előtt szeretett bennünket, ugyanis a megváltási terv készen volt „a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4).

Amint Ellen G. White írja: „Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése« volt, »mely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13-14. o.).

Milyen szerencsések vagyunk mi mind, hogy Isten valóban a szeretet Istene! A szeretete olyan hatalmas, hogy a keresztet is vállalta értünk, önfeláldozó szeretet, ezért „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Ma úgy tárul fel előttünk Isten szeretete, mint amit Izrael népe valószínűleg el sem tudott volna képzelni.

Mi lenne, ha az Úr nem a szeretet Istene, hanem a gyűlölet vagy a közömbösség Istene volna? Milyen lenne akkor a világ? Miért kell tehát valóban örömre késztetnie a szeretetéről kapott kinyilatkoztatásnak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: