A SZÖVETSÉG ÉS AZ EVANGÉLIUM

A szövetség és az evangélium az egész Bibliában együtt jelenik meg. A szövetség gondolata létezett már Izrael népe előtt is (pl. a Noéval kötött szövetség). Isten korábban is tett szövetségi ígéretet, ami azonban legfőképpen a népével való kapcsolata által mutatkozott meg, az atyáktól, a pátriárkáktól kezdve.

A szövetségnek már kezdettől fogva központi igazsága volt az evangélium: az egyedül hit általi megváltás.

Olvassuk el 1Móz 12:1-3, 15:5-18 és Róm 4:1-5 verseit! Milyen szövetségi ígéretet tett Isten Ábrámnak (a későbbiekben Ábrahám)? Hogyan mutatott rá ez az evangéliumra?

Ábrahám hitt Istennek, elhitte a neki tett ígéretét, ezért Ő igaznak tekintette, ami egyáltalán nem olcsó kegyelem volt: az engedelmességével Ábrahám igyekezett megtartani a szövetség rá eső részét, amint látjuk 1Mózes 22. fejezetében, Mória hegyénél. Ezzel együtt „az ő hite tulajdoníttatik igazságul” (Róm 4:5). Évszázadokkal később ezért említette Pál annak példájaként, hogy mit jelent az Istennel kötött szövetség ígéreteinek a szellemében élni.

Ez a téma visszhangzik az egész Bibliában. Pál Gal 3:6 versében is megemlíti, ismét idézve 1Móz 15:6 szavait, miszerint Ábrahám hite „tulajdoníttatott néki igazságul”. Majd visszautal az először Ábrámnak tett ígéretre, hogy minden nép áldást nyer az ő magva által (Gal 3:8-9). A szövetségi ígéretek mindenkinek szólnak, zsidóknak és pogányoknak egyaránt, „akik hitből vannak” (Gal 3:7) és hit által megigazulnak, a törvény cselekedete nélkül – noha a szövetség miatt kötelesek engedelmeskedni a törvénynek.

Jeremiás a törvény összefüggésében említi az új szövetséget: „Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jer 31:33). A szöveg nyelvezete visszautal Mózes harmadik könyvére: „És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (3Móz 26:12).

Miért illeszkedik tökéletesen a törvényben és az evangéliumban egyaránt meglévő szövetség gondolatához Jelenések 14. fejezetében a hármas angyali üzenet, Isten utolsó figyelmeztető üzenete?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: