A hosszú pusztai vándorlás után Mózes (aki próféta volt, sőt annál több is) az Úr nevében mondta: „Íme, elétek adtam ezt a földet. Menjetek be, és vegyétek birtokba azt a földet, amely felől megesküdött az ÚR a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nekik és utánuk az ő utódaiknak adja” (5Móz 1:8, ÚRK). Figyeljük meg, hogy mi következik ezek után!

Mi a jelentősége 5Móz 1:9-11 szavainak, különösen annak fényében, hogy a Kádes-Bárneánál történt lázadás miatt valójában büntetést kaptak?

Ez újabb példája Isten kegyelmének. Még a pusztai vándorlás idején is áldásban részesült a nép: „Negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, nem szenvedtek hiányt, ruháikat nem nyűtték el, és lábuk sem dagadt meg” (Neh 9:21, ÚRK).

Mózes ismét tanúságot tett népe iránti szeretetéről. Kérte Istent, hogy ezerszerezze meg az izraeliták számát.

Olvassuk el 5Móz 1:12-17 szakaszát! Mi történt Isten áldásának közvetlen következményeként? Milyen lépéseket tett Mózes az ügyek intézése érdekében?

Még az Úr látványos jelenlétének az idejében is szükség volt szervezetre, struktúrára, az elszámoltathatóság rendszerére. Izrael qáhál, szervezett közösség (lásd 5Móz 31:30) volt, az újszövetségi egyház, görögül ekklészia (lásd Mt 16:18) előfutára. Pál, aki ugyan más keretek között munkálkodott, soha nem távolodott el zsidó gyökereitől. 1Korinthus 12. fejezetében világosan összefoglalja, hogy a test megfelelő működése érdekében szükség van képesített emberekre a különböző szerepek ellátására, amint ezt Mózes ötödik könyvében a pusztai qáhál esetében látjuk. A mai egyháznak az egykori qáhál mintájára szintén egységes testületként kell működnie, amelyben az emberek az ajándékaik szerint töltik be a különböző szerepeket.

Ma időnként hallani, hogy egyesek kikelnek a „szervezett” vallás ellen – vajon jobban szeretnék a „szervezettlen” vallást? Isten Igéje, különösen az Újszövetség azonban nem ismer el mást, csak szervezett egyházat.