Az egész Bibliában érezhető Mózes jelenléte. 2Móz 2:2 említi először, de ő írta Mózes első könyvét is, annak Istentől eredő, mérvadó, alapvető történetét, hogy kik vagyunk, hogyan kerültünk ide, miért ilyen rossz a világ és miért lehet mégis reménységünk. A teremtés, a bűnbeesés, a megváltás ígérete, az özönvíz, Ábrahám és az evangélium – mindnek a gyökere Mózes első könyvében, Mózes próféta írásában van. Nehéz volna pontosan felmérni ennek az embernek a hatását, aki távolról sem volt hibátlan, de Istenért munkálkodott, mert szerette és szolgálni akarta Őt.

Olvassuk el 2Móz 32:29-32 verseit, az Úr és Mózes párbeszédét az aranyborjúval kapcsolatos rettenetes bűn után! Mit tudhatunk meg ebből Mózes jelleméről? A hibái dacára miért tudta különlegesen felhasználni az Úr?

Mózesnek ugyan semmi köze nem volt a bűneikhez, de közben akart járni a népért, még az életét is feláldozta volna értük. 2Móz 32:32 versében azt kéri a próféta Istentől, hogy „bocsásd meg bűnüket” (ÚRK). Ez az ige érdekes módon azt jelenti még a héberben, hogy „elvisel”, „elhordoz”. Mivel Mózes felmérte a bűn fenyegető voltát és az engesztelés árát, kérte Istent, hogy „hordozza” a nép bűnét. Végeredményben ez az egyetlen módja a bűnbocsánatnak, bármely bűn esetében.

Tehát már a Biblia elején látjuk a helyettesítés erőteljes megjelenését. Jézus személyében maga Isten vette magára, hordozta el bűneink büntetésének oroszlánrészét. Isten eleve ezt a módját rendelte el az emberiség megváltásának, így hű marad uralkodása, törvénye elveihez.

Évszázadokkal később Péter ezt írta Jézusról: „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24).

Azt látjuk Mózesnek ebben a történetében, ahogy a nép bűnére reagált, hogy a bűnös nép érdekében közbenjáró szerepben járt el, Jézus előfutáraként (lásd Zsid 7:25).

Az életét is feláldozta volna a népéért? Gondoljunk bele, mi minden következik ebből! Mire tanít ez az őszinte emberi szeretetről?