TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Angolul tudóknak ajánlott a nagy küzdelem témájának mélyebb és nagyszerűen átgondolt tanulmánya, aminek az alaptétele, hogy az Isten szeretet: John Peckham: Theodicy of Love: Cosmic Conflict and the Problem of Evil. Grand Rapids, MI, 2018, Baker Academic. Az adventista író könyvét nem adventista kiadó jelentette meg, ami szintén jelzi, hogy milyen jól képes a biblikus teológia bemutatni a nagy küzdelem valóságát a Szentírás alapján. „Röviden, az érvelésem szerint Isten szeretete (annak helyes értelmezése) áll a kozmikus küzdelem középpontjában, és Isten elkötelezett szeretete erkölcsileg elegendő ok arra, hogy miért enged teret a gonoszságnak. Ebből sok minden következik arra vonatkozóan, hogy az isteni gondviselést úgy értelmezzük, mint ami – az én szóhasználatomban – a kötelezettségvállalás szövetségi szabályainak a keretein belül működik” (i. m. 4. o.). „Istennek az a határozata, amely szerint Izraelnek nem szabad belépnie Kánaán földjére negyven évig, keserű kiábrándulást jelentett Mózes, Áron, Káleb és Józsué számára. Mégis minden zúgolódás nélkül elfogadták ezt az isteni döntést. Azok azonban, akik elpanaszolták Isten velük való bánásmódját és kijelentették, hogy ők bizony inkább visszatérnek Egyiptomba, most sírtak és felettébb búsultak, amikor Isten elvette tőlük az előbb megvetett áldásokat. Előzőleg nem volt semmi okuk a panaszkodásra. Isten most okot adott nekik a sírásra. Ha bánkódtak volna bűnük miatt, amikor Isten őszintén eléjük tárta azt, akkor az ítéletet nem mondták volna ki felettük. Ők azonban csak az ítélet miatt bánkódtak. Szomorúságuk nem bűnbánat volt, és ezért Isten nem tudta számukra biztosítani ítéletük megváltoztatását” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 355. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Beszélgessünk a szabad akarat és a szeretet kérdéséről! A szeretetnek miért kell önkéntesnek lennie ahhoz, hogy valóban szeretet legyen? A világ összes szenvedésére gondolva azt mondhatná valaki, hogy a szeretet nem ér ennyit. Mit felelnénk erre?

2) Az egész Bibliában központi az engedelmesség szerepe, viszont mit mondhatunk a törvényeskedésről? Milyen tényezők miatt válhat az Isten, az Ige és a parancsolatok iránti hűség vágya a törvényeskedés csapdájává?

3) A csoportban beszéljünk a keddi rész végén található kérdésről, az ókori Izrael és a Hetednapi Adventista Egyház közötti párhuzamokról! Milyen párhuzamokat találunk? Tehát miért kell nagyon vigyáznunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: