ÁBRÁM ELHÍVÁSA

Ábrámmal (a későbbiekben Ábrahám) először 1Mózes 11. fejezetének nemzetségi táblázatában találkozunk.

Olvassunk 1Móz 12:1-3 verseiben Ábrám elhívásáról! Hogyan értjük Isten ígéretét ma, visszatekintve a kereszt, Jézus halála és az evangélium elterjedése utáni korból?

Pál apostol évszázadokkal Ábrahám után a galáciabeliek közötti tévtanítással foglalkozva visszamutatott a pátriárka elhívására. Rávilágított, hogy ez már a korai kifejezése volt annak, ami mindig is Isten szándékában állt: az egész világra eljuttatni az evangéliumot. „Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, előre hirdette az evangéliumot Ábrahámnak: Tebenned fog áldást nyerni minden nép. Eszerint a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal” (Gal 3:7-9, ÚRK).

Ábrahám elhívását 1Mózes 12. fejezete írja le először, a könyv további része pedig nagyrészt a pátriárka vér szerinti leszármazottainak a története: egyik tévelygő utód a másik után, akik egyre-másra zűrös családokat alapítanak, mégis végül rajtuk keresztül teljesedett az ígéret és ért el egy fontos ponthoz, Mózes elhívásához.

Olvassuk el ApCsel 7:20-36 szakaszában azt, amit István vértanú mondott Mózesről és a kivonulásról! Hogyan illeszkedik ez Isten Ábrahámnak tett első ígéretéhez?

A tudatlanságba, eltévelyedésbe és az igazság ismeretének általános hiányába merült világban (nem sokat változtak a dolgok több mint háromezer év alatt, ugye?) Isten kihívott Egyiptomból egy népet, a saját népét, Ábrahám magvát. Nemcsak azt tervezte, hogy általuk majd megmarad az igazság ismerete, vagyis Isten, Jahve és a megváltási terv ismerete, hanem az egész világra el akarta terjeszteni ezt az ismeretet.

Hetednapi adventistaként hogyan tekintünk a többi emberrel való kapcsolatunkra, akik a világon élnek? Vagyis milyen párhuzamokat találunk mi magunk és az ókori Izrael között? Ami pedig még fontosabb: milyen személyes felelősséget helyez mindannyiunkra ez a párhuzam?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: