A BŰNBEESÉS ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Szinte minden iskolásgyerek hallotta a történetet, hogy Izsák Newton fejére esett egy alma, ő pedig felismerte a gravitációt. Nem az a lényeg, hogy valóban ráesett-e az alma, vagy sem, inkább Newton bölcsessége a fő (tulajdonképpen nem ő fedezte fel a gravitációt, hiszen aki már leesett a földre, az tudhatott valamit erről). Ő azonban felmérte, hogy ugyanaz az erő tartja a holdat a föld körüli, a földet pedig a nap körüli pályáján és így tovább, ami (a gravitáció) miatt az alma lepottyant.

Ez azért fontos, mert évezredeken át sokan úgy hitték, hogy az eget irányító törvények különböznek a földet irányítóktól, Newton pedig rámutatott ennek a hiedelemnek a helytelenségére. Felfedezése a természeti törvények körébe tartozik, viszont ugyanaz az elv igaz az erkölcsi törvényre is. Valójában a szeretettől elidegeníthetetlen szabadság, ami Lucifer bukásához vezetett a mennyben, vezetett a földön az emberiség bűnbeeséséhez.

1Móz 2:16-17 és 3:1-7 verseiben a tökéletes Isten által, tökéletes világba teremtett, tökéletes embereket látjuk. Milyen komoly igazságot tudhatunk meg ezekből a szakaszokból a szeretettől elidegeníthetetlen szabadságról is?

A bűneset után gyorsan romlott a helyzet, egészen addig a pontig, amíg az Úr kimondta az emberről: „szíve gondolatának minden alkotása szűntelen csak gonosz” (1Móz 6:5). Rossz gondolatokkal a tetteik is bizonyosan azok voltak, míg úgy el nem hatalmasodott a gonoszság, hogy Istennek özönvízzel kellett elpusztítania az egész világot. Ezzel bizonyos értelemben esélyt adott az emberiségnek az újrakezdésre, egyfajta második teremtésként. Amint azonban Bábel története (1Móz 11:1-9) mutatja, az ember továbbra is eltökélten dacolt Istennel. „Amikor a torony félig-meddig elkészült, egy részét lakásként foglalták el az építők; más részét ragyogóan berendezve és feldíszítve lakosztályként bálványaiknak szentelték. Az emberek örvendeztek az eredménynek, és dicsőítették az ezüst és arany isteneket, szembeszállva a menny és a föld Urával” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 89. o.). Ezért Isten összezavarta a nyelvüket, elszélesztette a bűnös emberiséget a földön.

Vegyük számba a nap során a gondolatainkat! Mit tanulhatunk ebből a saját szívünk állapotáról?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: