Bicegő rímekkel dicsérlek én Téged,

Te gyönyörű Isten…, Adonáj!

Néked köszönöm meg, mikor boldog vagyok,

Néked panaszkodom, ha a szívem fáj.

Nagy, zsoltáros Dávid suta mímelője,

dadogó dalnokod…, az vagyok.

Amit Tőled kaptam, vissza valamicskét,

verébcsipogásnyit csak abból adok.

Amikor hallgatlak, gyönyörködöm Benned.

Sokszor gondolom: ki vagy Te, Adonáj?!

Te vagy az Úristen…, vagy még annál is több…,

Te vagy a Világban a Költő-Király!

Hétszínű szivárványt, carrarai márványt,

erdőt, mezőt, embert… mind-mind Te költötted!

Csillagsugár-cérnát fűztél gyémánt tűdbe,

és ezt a sok csodát egymáshoz öltötted.

A patak csörgését, az ég mennydörgését,

villám villanását rímbe mind Te szedted!

A rózsát, ibolyát, csecsemő mosolyát,

illatot, harmatot, könnyet… honnan vetted?!

A Föld színes-boglyas, úszó felhő-leple,

kagyló szívén a gyöngy…, a gyöngyszárnyú lepke…

Mondd, Te Költő-Király, a katicabogár

hogy jutott eszedbe?!... Hogy jutott eszedbe?!