Bicegő rímekkel dicsérlek én Téged,
Te gyönyörű Isten…, Adonáj!
Néked köszönöm meg, mikor boldog vagyok,
Néked panaszkodom, ha a szívem fáj.
Nagy, zsoltáros Dávid suta mímelője,
dadogó dalnokod…, az vagyok.
Amit Tőled kaptam, vissza valamicskét,
verébcsipogásnyit csak abból adok.
Amikor hallgatlak, gyönyörködöm Benned.
Sokszor gondolom: ki vagy Te, Adonáj?!
Te vagy az Úristen…, vagy még annál is több…,
Te vagy a Világban a Költő-Király!
Hétszínű szivárványt, carrarai márványt,
erdőt, mezőt, embert… mind-mind Te költötted!
Csillagsugár-cérnát fűztél gyémánt tűdbe,
és ezt a sok csodát egymáshoz öltötted.
A patak csörgését, az ég mennydörgését,
villám villanását rímbe mind Te szedted!
A rózsát, ibolyát, csecsemő mosolyát,
illatot, harmatot, könnyet… honnan vetted?!
A Föld színes-boglyas, úszó felhő-leple,
kagyló szívén a gyöngy…, a gyöngyszárnyú lepke…
Mondd, Te Költő-Király, a katicabogár
hogy jutott eszedbe?!... Hogy jutott eszedbe?!