Elhasznált éveim

mint levetett, kopott ruhák

tornyosulnak mögöttem.

Mennyire szégyellem

átlátszó, toldozott, foltozott

léha perceit…

A tükörből kivillan néha

valami fehér

vakítón, bársonyosan,

ahogyan Krisztus néz ránk

egy gyermek ártatlan szeméből,

ahogyan a remény utat vág

éles kardjával

hátra lévő

dzsungel-éveim előtt.