SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jónás 1–4; Jeremiás 25:5; Ezékiel 14:6;

Lukács 9:51-56; Júdás; Jelenések 2:5

„Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is” (Jón 4:11, RÚF)!

Jónásé talán a Szentírás egyik legérdekesebb története. Isten prófétája volt, akit az Úr elhívott, mégis mit történt? Elszaladt Isten hívása elől. Majd miután drámai módon meggyőződött róla, hogy meg kell gondolnia magát és engedelmeskednie kell az Úrnak, úgy is tett, de mihez folyamodott azután? Panaszkodott, mert megtért és megmenekült a pusztulástól az a nép, akiknek bizonyságot tett.

Micsoda példája ez annak, hogy valaki nem talált nyugalmat, nincs békessége! Jónás így kiáltott fel: „Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem” (Jón 4:3)!

Jézus a következőképpen utalt Jónás történetére: „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és íme nagyobb van itt Jónásnál” (Mt 12:41). Ő valóban nagyobb Jónásnál, máskülönben nem lehetne a Megváltónk.

Figyeljünk ezen a héten Jónásra és arra, hogy milyen tanulságot szűrhetünk le az ő háborgásának, békétlenségének történetéből!