A SZOMBAT MEGSZENTELÉSE SZOLGÁLATTAL

Az Újszövetség világában a vallási vezetők tökélyre fejlesztették a szombat­ünneplés művészetét. Tilalmak és szabályok tucatjait alkották meg azért, hogy segítségükkel szenteljék meg a szombatot. Ennek részét képezték olyan tilalmak, hogy ezen a napon nem lehetett semmit sem megkötni vagy kioldani, két szálat egymástól elválasztani, tüzet eloltani, tárgyakat magánterületről közterületre szállítani vagy közterületen valamit egy adott távolságnál messzebb elvinni.

Milyen váddal illették Jézust Jn 5:7-16 szakaszában?

A vezetők teljesen figyelmen kívül hagyták Jézus hatalmas csodáját, hogy megszabadított egy embert a betegségből. Rögeszmésen csak arra figyeltek, hogy a felgyógyult férfi szombaton cipelte az ágyát. A saját szabályaikat és megkötéseiket akarták betartatni ahelyett, hogy azt nézték volna, mire használta fel azt a különleges napot a szombat Ura (Mk 2:28). Vigyáznunk kell, nehogy mi is hasonló hibákat kövessünk el, a magunk módján és a saját helyzetünkben!

Hogyan körvonalazza Ézs 58:12-14 Istennek a szombatünneplésre vonatkozó tervét?

Isten nem üres istentiszteletet, kegyes csendet kíván. Azt akarja látni, hogy népe törődik másokkal, főként az elnyomottakkal és a társadalom peremére szorultakkal.

A próféta egyértelművé tette a helyzetet Ézs 58:13-14 szakaszában: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” A saját kedvtelésünk (Ézs 58:13, avagy egy angol fordítás szerint a „saját érdekünk”) keresése egyenértékű „a szombat lábbal tiprásával”. Az emberi tervek nem részei Isten szombati ideáljának. Ő arra hív bennünket, hogy ügyeljünk azokra, akik küzdenek valamivel, a foglyokra, éhezőkre és mezítelenekre, akik sötétségben járnak és akiknek a nevére mintha senki nem emlékezne. A szombatnak el kell fordítania a figyelmünket önmagunkról és önző vágyainkról. Arra kell sarkallnia, hogy inkább másokra, mások szükségleteire, ne csak önmagunkra és a saját szükségleteinkre gondoljunk.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: