Ahogy azt korábban is láttuk, a szombat többre mutat csupán a teremtés napjainál. Amikor másodjára halljuk a Tízparancsolatot, Mózes áttekinti Izraelnek a pusztában eltöltött negyvenéves történetét. Ekkor a szombat megszentelését nem a teremtéssel, hanem az egyiptomi szolgaság kötelékeiből való szabadulással indokolja (5Móz 5:12-15).

Bár ma nem rabszolgaként élünk Egyiptomban, mindannyian a szolgái vagyunk valaminek, ami így vagy úgy, de szintén elnyomhat.

A szolgaságnak milyen formáival szembesülünk ma? Olvassuk el 1Móz 4:7, Zsid 12:1 és 2Pt 2:19 verseit!

A szombat annak is az ünnepe, hogy megszabadulhatunk minden kötöttségtől, ami minket fogva tart. Arra emlékezünk ekkor, hogy van szabadulás a bűntől, nem a saját erőnkből, hanem Isten hatalmából, hit által. Azt is az eszünkbe juttatja, hogy nem érdemeljük meg a szabadságot. Az egyiptomi kivonulás előestéjén az elsőszülött izraelita gyerekek az ajtófélfára kent bárányvér miatt menekültek meg (2Mózes 12. fejezete). Minket is a Bárány vére ment meg, részünk van a Krisztus Jézusban kapott szabadságban.

Olvassuk el Róm 6:1-7 szakaszát! Mit mond itt Pál, ami kapcsolatba hozható a szombat ajándékával?

5Móz 5:15 szóhasználata ismét arra emlékeztette a népet, hogy Isten tette és hatalma szabadította ki őket: „Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral kihozott onnan téged Istened, az Úr” (RÚF). Keresztényként mennyivel inkább fel kellene ismernünk, hogy egyedül Krisztus tette és hatalma szabadít meg a bűntől?

Ez a parancsolat arra szólít, hogy nyugodjunk meg az üdvösségben, amit erős karjával Isten szerzett számunkra. Megszabadulunk az önmegigazítást célzó erőfeszítéseinktől, amikor arra emlékezünk, hogy Isten a Teremtő. Bízhatunk benne, hogy újjáteremt és megszabadít bennünket a bűn kötelékeiből, ha hagyjuk.

Hogyan tapasztaltuk már a bűn rabságát? Hogyan tanulhatjuk meg igényelni az ígéreteket, amelyeket a rabságból való szabadulásról kaptunk Jézusban?