TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük… Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon!... Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 14. o.).

„Az Úr azért is szabadította meg Izraelt az egyiptomi fogságból, hogy megtarthassák szent szombatját… Mózes és Áron nyilván újból tanítani kezdett a szombat szentségéről, ezért is panaszolta a fáraó: »ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat« (2Móz 5:5). Ez arra utal, hogy Mózes és Áron már Egyiptomban megkezdte a szombat reformját.

Viszont a szombat megtartásával nem az egyiptomi szolgaságukról kellett megemlékezni, hanem annak öröméről, hogy megszabadultak a szombat­ünneplést megnehezítő egyiptomi vallási elnyomás alól. A szolgaságból való szabadulásuknak örökre együttérzést kellett kiváltania a szívükben a szegények, illetve az elnyomottak, az árvák és az özvegyek iránt” (Ellen G. White: From Eternity Past. 549. o).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Néhány keresztény, sőt néhány adventista is úgy tartja, hogy a teista evolúció a teremtés helyes magyarázata. Hogyan világít rá a szombat arra, hogy a teista evolúció gondolata összeférhetetlen a hetednapi adventista tanítással? Mi értelme volna több milliárd év emlékére megszentelni a hetedik napot? Ráadásul Isten Igéje kifejezetten állítja, hogy az Úr a teremtés első hat napja után szentelte meg a szombatot!

2) Mit mondanánk arra az érvre, hogy mindegy, melyik nap, csak különítsünk el egy napot a hétből? És arra mit felelnénk, hogy Jézus a szombati nyugalmunk, ezért nincs szükség egyetlen pihenőnapra sem?

3) A szombatünneplés hogyan lesz a szabadság és a felszabadulás emlékeztetője? Hogyan kerülhetjük el, hogy korlátozó és törvényeskedő jellegű legyen?

4) Egyesek azt vallják, hogy a szombatünnepléssel az ember megpróbálja „bedolgozni” magát a mennybe. Mellesleg milyen logika szerint „dolgozhatnánk be” magunkat oda a hetedik napi pihenéssel?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: