A megbocsátáshoz be kell valljuk, hogy sérültünk. Ez nehéz feladat lehet, mivel időnként hajlamosabbak vagyunk eltemetni, mint feldolgozni az érzelmeinket. Az teljesen rendben van, ha elismerjük Isten előtt a nem keresztényi sértettség, sőt harag érzéseit. Gyakran olvasunk erről A zsoltárok könyvében. Szabadon elmondhatjuk az Úrnak azt, ami nem tetszett nekünk, ahogy bántak velünk, illetve azt is, ami elszomorít, feldühít.

Ebben a történetben József sírva fakadt, amikor viszontlátta a testvéreit és újból átélte a múlt egyes érzelmeit.

Mit árul el a megbocsátás időzítéséről Jézusnak a kereszten elhangzott kijelentése? Olvassuk el Lk 23:34 versét!

Jézus nem várt arra, hogy előbb mi kérjünk bocsánatot. Nekünk sem kell megvárni, hogy a sértő fél kérjen tőlünk bocsánatot. Sőt anélkül is megbocsáthatunk a másiknak, hogy ő elfogadná azt!

Mt 5:44 és Lk 6:28 verse szerint hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik fájdalmat okoznak nekünk?

A szeretethez hasonlóan a megbocsátás is egy döntéssel kezdődik, nem egy érzéssel. Elhatározhatjuk, hogy megbocsátunk, még akkor is, ha az érzelmeink nem egyeznek a döntésünkkel. Isten tudja, hogy önerőből lehetetlen meghozni ezt a döntést, de „Istennél minden lehetséges” (Mk 10:27). Ezért kell imádkoznunk azokért, akik megbántottak minket. Talán már meghalt az, aki fájdalmat okozott, de még akkor is imádkozhatunk azért, hogy meg tudjunk bocsátani neki.

A megbocsátás kétségkívül nem mindig egyszerű. A fájdalom és az elszenvedett kár pusztító lehet, árthat, megbéníthat és összetörhet. Meg fogunk gyógyulni, ha hagyjuk, de jóval nehezebb lesz a folyamat – ha egyáltalán bekövetkezik a gyógyulás –, ha belekapaszkodunk a keserűségbe, a haragba, a sértettségünkbe.

A kereszt a legjobb példa arra, mibe került Istennek az, hogy megbocsásson nekünk. Ha ezt is elviselte értünk az Úr, noha tudta, mennyien elutasítják Őt, akkor mi is képesek vagyunk megtanulni megbocsátani.

Kinek kell megbocsátanunk – ha nem is annak az illetőnek a kedvéért, legalább a saját érdekünkben?