TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen White a következőt írta József és Potifár feleségének esetéről: „Ez példa minden földi nemzedék számára… Isten ott lesz, hogy megvédjen bennünket, a Lelke a pajzsunk. Létezik olyan erőforrás, amihez fordulhatunk és amivel még a legsúlyosabb kísértéseknek is ellenállhatunk. Heves támadás érte József elveit, ráadásul egy befolyásos ember részéről, aki a leginkább eltéríthette volna. Ő mégis azonnal, határozottan ellenállt neki... Jóhírét és érdekeit Isten kezébe helyezte. Bár egy ideig szenvednie kellett, hogy így készüljön fel egy fontos tisztség betöltésére, az Úr ügyelt a gonosz vádoló által befeketített hírnevére, ami később, a megfelelő időben felragyogott. Isten még a börtönt is felhasználta arra, hogy felemelje Józsefet. Az erény idővel meghozza jutalmát. Isten félelme pajzsként védte Józsefet, emiatt maradt hűséges az urához, illetve Istenhez. Megvetendőnek tartotta volna a hálátlanságot, hogy visszaéljen gazdája bizalmával, még ha ő sosem tudta volna meg a dolgot” (Ellen G. White: The Spirit of Prophecy. 1. köt. 132. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Nem segít nyugalmat találni a kapcsolatainkban, ha csak névleg vagyunk keresztények vagy csupán kulturális értelemben vagyunk adventisták. Mi a különbség a „kulturális” adventista, illetve az igaz hívő között?

2) XY épp csak most csatlakozott az egyházhoz. A férje nem hisz Istenben. A nő szereti a férjét, akinek viszont nem tetszenek a változások, amelyeket a feleségénél lát. Mit tanácsolnánk a bibliai elvek alapján az új gyülekezeti tagunknak?

3) Lev Tolsztoj, orosz író megállapította: „Minden boldog család hasonlít egymásra, minden boldogtalan család pedig a maga módján boldogtalan.” Ilyen vagy olyan mértékig minden családban vannak hibák, hiszen bűnösök a tagjai, és mindenki a saját hibáját viszi a családi kapcsolatba. Isten kegyelméből hogyan követhetjük mindannyian a szeretet, a megbocsátás elveit stb., egymás terheit hordozva, hogy gyógyulást hozzunk a családunk körébe?

4) Sokan tapasztalták már, amikor jól mentek a dolgok az életükben, a családjukban, hogy hirtelen, váratlanul valamilyen tragédia érte őket. Miért igen fontos ilyenkor belekapaszkodni a hitbe, Isten Szavának az ígéreteibe? Miért kell lelkileg is felkészülni a nehéz időkre, már akkor, amikor jól megy a sorunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: