Képmutató az, aki szerepet játszik, aki másnak akarja magát feltüntetni, mint aki valójában. Máté evangéliuma 23. fejezete hétszer használja ezt a kifejezést, amikor Jézus nyilvánosan megpirongatta a zsidó vallási vezetés csúcsán álló írástudókat és farizeusokat (Mt 23:13-15, 23, 25, 27, 29). Amint az evangéliumok bemutatják, kegyelmet és bűnbocsánatot kínált a házasságtörőknek, a vámszedőknek, a prostituáltaknak, sőt még a gyilkosoknak is, de kevés türelmet tanúsított a képmutatók iránt (lásd a többi hivatkozást Mt 6:2, 5, 16; 7:5; 15:7-9; 22:18 versieben).

Olvassuk el Mt 23:1-13 szakaszát, majd soroljuk fel a képmutatók Jézus által említett négy fő jellemzőjét!

Jézus négy tulajdonságát említi az írástudóknak és a farizeusoknak. A Kr. u. 1. században a judaizmus palettáján a farizeusok képviselték a konzervatív vallási jobboldalt. Az írott és a szájhagyományban élő törvény foglalkoztatta őket, hangsúlyozták a rituális tisztaságot. A másik oldalon a sadduceusok voltak, a jobbára tehetős vezetők csoportja, akiket gyakran elit papi osztályként azonosítottak. A hellenizmus hatása alatt (pl. beszéltek görögül, jártasak voltak a görög filozófiában) nem hittek az ítéletben vagy a túlvilágban. Liberálisként jellemezhetnénk őket. Mindkét csoport hajlott a képmutatásra. Jézus szerint képmutatók vagyunk, ha nem azt tesszük, amit mondunk, amikor nehezebbé tesszük másoknak a vallást, miközben önmagunkat nem ugyanolyan mérce szerint mérjük, amikor arra vágyunk, hogy a vallási buzgalmunk miatt dicsérjenek, illetve amikor olyan tiszteletet és elismerést követelünk a magunk számára, ami egyedül a mennyei Atyát illeti. Krisztus szavai élesek és lényegre törőek voltak, Ő azonban mindig tele volt szeretettel és törődéssel azok iránt is, akiket képmutatónak nevezett. „Isteni szánakozás tükröződött Isten Fiának arcán, amikor egy sóvárgó pillantást vetett a templomra és a hallgatókra. Mély szívfájdalomtól elcsukló hangon, keserű könnyek között kiáltott fel: ťJeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartadŤ (Mt 23:37)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 523. o.).

Miért nem kell vallási vezetőnek lennünk ahhoz, hogy beleessünk a képmutatás bűnébe, amit Jézus itt olyan szigorúan elítélt? Hogyan vehetjük észre a képmutatást a saját életünkben, és miként szabadulhatunk meg tőle?