Ma még a rózsák neked nyílnak,

tavaszi dalt dobol a szíved,

ma még visszanevetsz, ha rád nevetnek,

s hiszed, álmodod, hogy az élet

mindenestül a tied.

Holnap már aratódalt dúdolsz,

learatod életed vetését,

szívedben elcsitul a tavaszi ének,

s jönnek a gondok,

hogy lelked megemésszék.

Holnapután már egészen elhal az ének,

rád borul az alkonyat,

megérkezik érted a koporsó-csónak,

s életed szürkülő egéről

lebukik a Nap.

Vajon kérdezted-e már önmagadtól,

miért jöttél, miért vagy itt?

Hiszed-e, hogy valaki ide küldött,

s ha hiszed, mit akar veled e hit?

Vagy csak azért jöttél, hogy

tavaszból, fényből, szerelemből

kicsókold a magad részét,

s verítékkel edd a kenyeredet,

a lelkedet panaszokra tépd szét?

De miért jöttél? Nem tudod,

én sem tudom, senki sem tudja ezt.

De mindenkinek, mindent megmagyaráz

a GOLGOTÁN a kereszt…