AZ ÍGÉRETEKRE HAGYATKOZNI

Azt a történetet mesélik a katolikus apologétáról, Bellarmine bíborosról, aki egész életében az embernek tulajdonított igazság általi megigazulás üzenete ellen harcolt, hogy a halála előtt odavitték neki a feszületet és a szentek érdemeivel akarták erősíteni. Bellarmine azonban ezt mondta: „Vigyétek el! Úgy hiszem, Krisztus érdemeiben bízni biztosabb.”

Életük végén sokan visszatekintenek, és látják, mennyire hiábavaló, értéktelen és haszontalan volt minden tettük és igyekezetük, hogy kiérdemeljék az üdvösséget a szent Istentől, és milyen nagy szükségük van Krisztus igaz­ságára.

Azonban jó hír, hogy nem kell a halál közeledtére várni, már most biztonságot találhatunk az Úrban! Az egész szövetség Istennek a mostani, szilárd ígéretén alapszik, olyan ígéreteken, amelyek már most a mieink, amelyek már most jobbá tehetik az életünket.

Keressük ki a következő verseket, majd válaszoljunk a kérdésekre az Istennel való szövetségi kapcsolatunk megtartásával és erősítésével összefüggésben!

Zsolt 34:9: Hogyan érezhetjük Isten jóságát?

Mt 11:30: Mi teszi Krisztus igáját könnyűvé?

Róm 5:1: Mi a kapcsolat a megigazulás és a béke között?

Fil 2:7-8: Milyen áldásokat nyerünk Krisztus által?

Imádkozva gondolkodjunk el az életünkről, és kérdezzük meg önmagunktól: Mit teszünk az Istennel való kapcsolatunk erősítéséért? Mi az, ami árt ennek a kapcsolatnak? Min kellene változtatni az életünkben?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: