„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2Móz 20:8).
A szombat jel, amiről az embernek „meg kell emlékezni”. A „megemlékezzél” szó használata többoldalú is lehet. Először is érzékeltet hátratekintést, a múltba nézést. Így a szombat a kezdetre, a teremtésre mutat vissza, aminek a csúcspontján Isten elrendelte a szombatot heti nyugalomnapként és a vele való közösség különleges alkalmaként.
Azután a megemlékezés parancsa a jelenre is vonatkozik. Nemcsak „megemlékeznünk” kell a szombatról (2Móz 20:8), hanem fontos „megtartani” is (lásd 5Móz 5:12, RÚF), ebből tehát lényeges dolgok következnek számunkra most, a jelenben.
Végül pedig a megemlékezés előre is mutat. Aki megemlékezik a szombat megtartásáról, arra ígéretes, gazdag és tartalmas jövő vár a szombat Urával. Benne marad a szövetséges kapcsolatban, mert az Úrban marad. Tehát ha a szövetséget Isten és az ember kapcsolataként értjük, kiemelkedően fontossá válik a kapcsolatunkat nagyban erősítő szombat.
A teremtésre és a Teremtőre emlékezve Isten népe megemlékezik az Úr kegyelmes tettéről, a megváltásról (lásd 5Móz 5:14, ahol a szombat az Egyiptomból való szabadulás szimbólumaként az Istenben nyerhető végső szabadulást jelképezi). A teremtés és az újjáteremtés összetartozik. Az első teszi lehetővé a másodikat. A szombat jele kifejezi, hogy Isten a világ Teremtője és az üdvösségünk Teremtője.
„A szombat szent megtartásával bemutatjuk, hogy az Ő népe vagyunk. Isten Igéje olyan jelként szól a szombatról, mely megkülönbözteti az Ő parancsolattartó népét… Az Isten parancsolatának megtartói egyesülni fognak Vele a nagy küzdelem során, mely a mennyben kezdődött Isten és Sátán között” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 148. o.).
Az iménti idézet szerint mi az a szombatban, ami talán minden más parancsolatnál jobban megkülönbözteti Isten „parancsolattartó népét”?
Letöltés |