„Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. És papok birodalma és szent nép lesztek” (2Móz 19:5-6, ÚRK).

Ezekben a versekben ajánlja fel az Úr a szövetséget Izrael népének. Ugyan elhívta őket, ezt azonban nem ruházta rájuk automatikusan, a saját döntésük nélkül. Nekik is együtt kellett működniük. Az Egyiptomból való kiszabadításukhoz is szükség volt az együttműködésükre: ha nem teszik azt, amit Isten meghagyott nekik (például a vért nem kenik az ajtófélfára), nem szabadultak volna meg. Ennyire egyszerű.

Nem mondta azt sem nekik az Úr, hogy „Akár tetszik, akár nem, a drága tulajdonomnak tartalak titeket, papok nemzete lesztek”. Ez nem így működik, nem ez áll a szövegben.

Olvassuk el 2Móz 19:5-6 verseit! A hit általi megváltás összefüggésében értve mit mond itt az Úr? Közömbösítené valamiféleképpen a kegyelem általi üdvösség elvét a felszólítás, hogy engedelmeskedjenek? Hogyan segítenek a következő versek megtalálni a választ: Róm 3:19-24; 6:1-2; 7:7; Jel 14:12?

„Engedelmesség által nem érdemelhetjük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka, amelyet hittel kell elfogadnunk. Ám a hit gyümölcse az engedelmesség” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 46. o.).

Gondoljunk bele, hogy mire volt hajlandó az Úr Izrael érdekében! Nemcsak megszabadította őket csodák folytán az egyiptomi szolgaságból, hanem saját népének, papok birodalmának is akarta őket. Vele való kapcsolatukat a szabadításra (mint az egyiptomi szolgaságból való, átmeneti kiszabadításra, valamint az örök szabadításra) alapozva olyan lelki, intellektuális és erkölcsi szintre kívánta a népet felemelni az Úr, ami miatt az ókori világ csodálattal figyelheti őket. Az volt a célja ezzel, hogy a népek között hirdessék az evangéliumot, válaszként pedig csupán engedelmeskedniük kellett.

Hogyan kell a mai tanulmányban tárgyalt elvnek tükröződnie az Úrral való személyes tapasztalatunkban is?