A SZIVÁRVÁNY JELE

„Majd ezt mondta Isten: Ez a jele a szövetségnek, amelyet örök időkre szerzek köztem és köztetek és minden élő állat között, amely veletek van. Ívemet a felhőkbe helyezem, és ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között” (1Móz 9:12-13, ÚRK).

Kevés természeti jelenség szebb a szivárványnál. Ki ne emlékezne rá, hogy gyerekként mennyire elvarázsolták az égbolton átívelő, csodálatos, fényes csíkok, amelyek valamiféle titokzatos mennyei kapunak tűntek (vagy talán egy bohóc övének)? Nem csoda, hogy ma is különféle dolgok szimbólumaiként használják: politikai szervezetektől, kultuszokon, rockegyütteseken át utazási irodákig. Ha rákeresünk az interneten a „szivárvány” szóra, majd meglátjuk. Nyilván még most is hat az emberek szívére és gondolataira ez a csodaszép, színes ív, éppen ezért választotta Isten.

Mit szimbolizál a szivárvány (1Móz 9:12-17)? Mit mondott erről Isten?

Azt mondta az Úr, hogy a szivárvány lesz „az én szövetségem” jele. Érdekes, ahogy a szövetség szót használja, ami ebben az esetben különbözik attól, ahogyan másutt előfordul. Az Ábrahámmal vagy a Sínainál kötött szövetségtől eltérően nem említi a kedvezményezettek konkrét kötelezettségeit (még Noéét sem). „…minden élőlény… amely testben él” (1Móz 9:15, RÚF) – az Úr szavai itt minden embernek szólnak, „örök időkre” (1Móz 9:12). Egyetemesek, mindenre kiterjedőek, függetlenül attól, hogy az emberek akarnak-e engedelmeskedni neki, vagy sem. Ilyen értelemben tér itt el a szövetség fogalma attól, ahogy Isten és az emberek kapcsolatára vonatkozóan a Bibliában másutt előfordul.

Milyen értelemben mutat rá ez a szövetség Isten kegyelmére is? Ki kezdeményezte? Végeredményben ki a kedvezményezettje ennek a szövetségnek?

Ez a szövetség ebben a formában nem tartalmaz konkrét kötelezettségeket ránk nézve (Isten része természetesen az, hogy nem pusztítja el a földet özönvízzel). Hogyan késztet mégis az Úr iránti engedelmességre, ha tisztában vagyunk azzal, amit a szivárvány szimbolizál? Röviden: ha felnézünk az égre és látjuk a szivárványt, gondolhatunk arra, hogy ez milyen kötelezettségekkel jár számunkra? Gondoljunk bele, hogy mi a háttere a szivárvány szimbólumának! Milyen tanulságokat találunk ebben a beszámolóban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: